Falus András, Buzás Edit, Holub Marianna Csilla, Rajnavölgyi Éva (szerk.)

Az immunológia alapjai


11.1.1. CD5+ B-sejtek és a természetes ellenanyagok (MZB-, B1A-, B1B-sejtek)

Sikerült bebizonyítani, hogy a polireaktív autoantitestek zömét a B-lymphocyták egy meghatározott típusa a CD5+ B-sejtek csoportja termeli. Ezek a viszonylag hosszú élettartamú B-sejtek a születés után magasabb, felnőttkorban alacsonyabb arányban fordulnak elő, és bizonyos autoimmun betegségekben jelentősen felszaporodnak. A CD5+ B-sejtek molekuláris genetikai vizsgálata bizonyította, hogy az immunglobulin gének itt átrendeződés után nem mutatnak mutációt, nincs affinitásérésük. A magzati fejlődés során elsőként a B1 B-sejtek jelennek meg, innen származik a B1-sejt elnevezés (mely megkülönbözteti őket a recirkuláló, follicularis, konvencionális B2 B-lymphocytáktól).
A B1-sejtek anatómiai lokalizációjukban, sejtfelszíni markereikben és funkciójukban is eltérnek a hagyományos B2-sejtektől.
  1. Anatómiai lokalizáció: a B1-sejtek elsősorban a pleuralis és peritonealis üregben találhatók.
  2. Sejtfelszíni markerek: a B1-sejteket magas sejtfelszíni IgM- és alacsony IgD-expresszió jellemzi, emellett a CD23, CD43+, Mac1 (CD11b)+ fenotípus jellemzi őket. Nagyobb méretűek, mint a B2-sejtek, és áramlási citométerrel vizsgálva nagyobb oldalszórás (side scatter) jellemzi őket, mint a B2-sejteket.
  3. Funkcionális vonatkozások: a természetes IgM antitestek termelésében játszanak szerepet, illetőleg a bél lamina propria IgA-termelő plazmasejtjeinek jelentős része belőlük differenciálódik.
 
Korlátozott immunglobulin V-régió-repertoár, önmegújító kapacitás, jelentős fokú spontán immunglobulin-termelés (elsősorban IgM) jellemzi őket. Az általuk termelt antitestek gyakran szénhidrát-specifikusak, szomatikus hipermutáció és immunológiai memória nem, vagy alig jellemzi őket.
A B1-sejteket hagyományosan a sejtfelszíni CD5-pozitivitás alapján különítették el a konvencionális B2-sejtektől, azonban mára világossá vált, hogy egy részük nem expresszálja a felszínén a CD5-molekulát.
Egyezményesen a CD5+ B1-sejteket nevezzük B1a-sejteknek, míg a peritonealis/pleuralis üreg CD5B1-sejtjei a B1b-sejtek. Ez utóbbiak kemokinek hatására a gyulladásos területre vándorolhatnak, és macrophag jellegű sejtté differenciálódhatnak. Magas MHC-II és kostimulációs molekula expressziójuk révén fontos antigénbemutató sejtként szerepelhetnek.
Mind a B1a- és B1b-sejtekre jellemző az önmegújító képesség. A felnőtt csontvelő jobban képes pótolni a B1b-populációt.
A marginális zóna B-sejtjei nem recirkuláló, a lép fehér pulpa sinus marginálisának megfelelő területen elhelyezkedő B-lymphocyták. Nyugvó, érett lymphocytáknak tűnnek, de alacsony CD23 expresszió, jelentős MHC-I és CD1, valamint CD21/CD35 expresszió jellemzi őket. Nem mutatnak CD5-pozitivitást. A születés után jelennek meg, hosszú élettartamú, alacsony spontán antitesttermeléssel (elsősorban IgM) jellemezhető populáció. Az általuk termelt antitestek lehetnek mind fehérje-, mind szénhidrátspecifikusak.
A fiziológiás körülmények között előforduló autoantitestek közé tartoznak a szabályozó jelentőségű antiidiotípus (auto)antitestek is (8. fejezet).
A természetes ellenanyagok sajátosságai különlegeseknek bizonyultak, a főbb jellegzetességeket a 11.1. táblázat mutatja be.
 
11.1. táblázat. A természetes ellenanyagok tulajdonságai
Polireaktívak, egy antitest többféle antigénnel is reagál
Alacsony affinitásúak (kevés szomatikus mutáció fordul elő), általában IgM-molekulák
CD5+ B-sejtek termelik
Konzervatív, általában jelentős biológiai funkciójú antigénekkel reagálnak
 
A fiziológiás körülmények között előforduló természetes ellenanyagok alacsony affinitása, polispecificitása és különösen az, hogy ezek az antigének egy jól körülhatárolt, konzervatív csoportjával reagálnak, arra utal, hogy az immunválasznak ezen része jelentős biológiai szereppel bír.
 

Az immunológia alapjai

Tartalomjegyzék


Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 710 5

Hét év telt el a „Az Immunológiai alapjai” című tankönyv kiadása óta. A természettudományok számára hét év nagyon hosszú idő, különösképpen így van ez az élettudományok egyes diszciplináival, köztük az immunológiával is. A jelen kiadásban a helyenként nagyon jelentős módosulások, kiegészítések, sőt cáfolatok két forrásból fakadnak, részben a szűken vett immunológiai tudás gazdagodásából, másrészt a társtudományok (pl. a sejtbiológia, genetika-genomika, bioinformatika) immunrendszerre is vonatkozó eredményeiből. Csak pár példa, a 2007-es kiadásban alig esett szó az extracelluláris vezikulák feladatairól, ezek, az intercelluláris kommunikációs struktúrák mára a sejtbiológia tudományának egyik „forró pontjává” váltak. Akkor sokkal kevesebb hangsúlyt fordítottunk az epigenetikai módosítások jelentőségére és alig esett szó a velünk élő mikrobiális flóra szerepéről. Ma már nem csak sokkal több citokin és kemokin vált ismertté, de funkcióikat is mélyebben értjük. Emellett a CD antigének azonosítása és funkcionális jelentőségükkel kapcsolatos tudásunk is markánsan kibővült.

Hivatkozás: https://mersz.hu/falus-buzas-holub-rajnavolgyi-az-immunologia-alapjai//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave