Falus András, Buzás Edit, Holub Marianna Csilla, Rajnavölgyi Éva (szerk.)

Az immunológia alapjai


3.4.3.6. Kemokinek
A kemokinek kis molekulatömegű (8–12 kD) polipeptidek, melyek számos sejtre kemotaktikus hatásúak: neutrophil granulocyták, monocyták, lymphocyták, eosinophilek, fibroblastok, keratinocyták (lásd Függelék 3. táblázata). Bár a kemokinek alapvető funkciója a fehérvérsejtek kemotaktikus vándorlásának és adhéziójának irányítása, de számos más hatásuk is ismert. Elsősorban tehát fertőzéses, gyulladásos folyamatokban szabadulnak fel; az effektor sejteknek a behatolás helyére vonzása, majd aktiválása alapvető a fertőzés lokalizásában, valamint a sebgyógyulásban. Ezen túl azonban az adaptív immunválaszban is közreműködnek, a lymphocyták migrációjának szabályozásával, és említést érdemel szerepük a haematopoesisben is. Feltételezik, hogy a kemokinek az ontogenezis korai szakaszában végbemenő sejtvándorlásban is irányító szerepet töltenek be.
Csoportosításuk elsősorban szerkezeti alapon történik. A molekulák nagy része jellemzően négy ciszteint tartalmaz; a csoportosítás alapját a molekula aminoterminális végén található két cisztein képezi. A kemokinek egyik csoportjában egy beékelődő aminosav foglal közöttük helyet (CXC- vagy alfa-kemokinek), a másik nagy csoportban pedig a ciszteinek közvetlenül egymás mellett helyezkednek el (CC- vagy béta-kemokinek). Fentiek mellett két kisebb csoportot is megkülönböztetünk. Egyikük az ún. C- vagy gamma-kemokin: itt csupán egy aminoterminális cisztein található. Ide tartozik a T-lymphocyta-specifikus kemotaktikus peptid, a XCL1-limfotaktin. A másik csoportba az úgynevezett CX3C-kemokinek tartoznak, ezekben a két aminoterminális ciszteint elválasztó aminosavak száma háromra nő; ide tartozik a fraktalkin, CX3CL1.
A CC-kemokinek jellemzően a monocyták, eosinophilek, basophilek és lymphocyták aktiválásában vesznek részt. A CXC-kemokinek pedig elsősorban a neutrophil granulocytákra hatnak. A kemokinek termelésére számos sejt képes; így monocyták, alveolaris macrophagok, neutrophil és eosinophil granulocyták, hízósejtek, thrombocyták, T-lymphocyták, NK-sejtek is termelik azokat, de keratinocyták, mesangialis sejtek, ependymalis, endothelialis és mesothelialis sejtek, valamint májsejtek, fibroblastok és simaizomsejtek esetében is leírták egyes kemokinek felszabadulását. Közülük egyesek, mint például a macrophag-, monocyta- vagy endothelsejtek, egyaránt képesek CXC- és CC-kemokinek szintézisére is (3.4.4. táblázat).
 
3.4.4. táblázat. Kemokineket termelő sejtek
CXC-kemokinek
CC-kemokinek
CX3C-kemokinek
monocyta
lymphocyta
endothel
monocyta
fibroblast
epithel
endothel
simaizom
glioma
melanoma
endothel
microglia
 
Míg az ún. proinflammatorikus citokinek (IL-1, IL-2, TNFα, valamint g-interferon és leukotrién-B4) általános kemokin induktoroknak tűnnek, az IL-4, IL-10, GM-CSF, PDGF és egyes növényi mitogének szelektív CC-, azaz MCP- (monocyte chemotactic protein) induktorok. További, a termelés, illetve szekréció klinikai szempontból fontos általános induktorai a bakteriális (E. coli, Pseudomonas aeruginosa, Staphylococcus aureus, Mycobacterium tuberculosis) eredetű anyagok, például endotoxinok és egyes vírusok (RSV) is. A kemokintermelés felfüggesztésében szintén citokinek (IL-4, IL-10, IL-13), a transzformáló növekedési faktor (TGFβ), valamint egyes glükokortikoszteroidok játszanak szerepet, más-más kemokinfelszabadulását eredményezve.
 
IL-8. A neutrophil granulocyták legfontosabb kemoattraktánsa a CXCL8, melyet elsősorban monocyták, endothel- és epithelsejtek termelnek, de forrása lehet a T-sejt, fibroblast, keratinocyta, hepatocyta is. Termelődését indukálja az LPS, TNFα, IL-1. Nemcsak vonzza a neutrophileket, de a degranulációt, az oxidatív metabolizmust, valamint az endothelhez való adhéziójukat is stimulálja. Az IL-8 a fagocitózis és a szuperoxidképzés elősegítésével fokozza a neutrophilek mikroorganizmusokat elimináló aktivitását. Az egyes sejtek esetében eltérően hat a degranulációra: neutrophileknél annak induktora, basophileknél gátolja azt. Fentiek mellett az IL-8 a B-sejtekre kifejtett IL-4-hatást antagonizálja, és az IL-4 által indukált IgE-termelést is képes szelektíven gátolni. A TNFα-val együtt indirekt módon is képes a kemotaxist befolyásolni, mivel T-sejtekre ható kemoattraktánsok felszabadulását idézi elő a neutrophilekből.
Feltételezik, hogy a kemokinek az ontogenezis korai szakaszában végbemenő sejtvándorlásban is irányító szerepet töltenek be.
A kemokinek (például IL-8, MCP-1, MIP-1α, RANTES) szabályozó hatása összetett: indukálják a leukocytáknak a gyulladás helyén való összegyűjtését, irányított migrációját, a kemotaxist, továbbá a leukocyták aktiválásával számos effektor mechanizmust is előidéznek.
 

Az immunológia alapjai

Tartalomjegyzék


Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 710 5

Hét év telt el a „Az Immunológiai alapjai” című tankönyv kiadása óta. A természettudományok számára hét év nagyon hosszú idő, különösképpen így van ez az élettudományok egyes diszciplináival, köztük az immunológiával is. A jelen kiadásban a helyenként nagyon jelentős módosulások, kiegészítések, sőt cáfolatok két forrásból fakadnak, részben a szűken vett immunológiai tudás gazdagodásából, másrészt a társtudományok (pl. a sejtbiológia, genetika-genomika, bioinformatika) immunrendszerre is vonatkozó eredményeiből. Csak pár példa, a 2007-es kiadásban alig esett szó az extracelluláris vezikulák feladatairól, ezek, az intercelluláris kommunikációs struktúrák mára a sejtbiológia tudományának egyik „forró pontjává” váltak. Akkor sokkal kevesebb hangsúlyt fordítottunk az epigenetikai módosítások jelentőségére és alig esett szó a velünk élő mikrobiális flóra szerepéről. Ma már nem csak sokkal több citokin és kemokin vált ismertté, de funkcióikat is mélyebben értjük. Emellett a CD antigének azonosítása és funkcionális jelentőségükkel kapcsolatos tudásunk is markánsan kibővült.

Hivatkozás: https://mersz.hu/falus-buzas-holub-rajnavolgyi-az-immunologia-alapjai//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave