Dió Mihály, Kovács Norbert, Szekrényesi Csaba, Zombory Péter

Biofizika és orvostechnika alapjai

2., átdolgozott kiadás


III.8.1. Szem funkciója, kép keletkezése

A látás minősége az ősidők óta kritikus fontosságú a táplálékszerzés, az életfenntartás, a napi életvitel szempontjából. Elmondható, hogy az ember életminőségének és komfortjának egyik alapvető tényezője. Az, hogy a látás folyamatának megértésével minden kultúra foglalkozott, beleértve az egyiptomit, a görögöt, a rómait, az arabot, a kínait is, cseppet sem meglepő.
A szem precíziós szerkezet, feladata a környezetből érkező fénysugarak összegyűjtése, idegi jelekké alakítása, majd továbbítása agyi feldolgozásra, mindezt szélsőségesen változó fény- és egyéb környezeti viszonyok között. Így a szem és a látás folyamatának vizsgálatára szolgáló eljárások is nagyobbrészt optikai elven, fény segítségével működnek. Különböző alakú, színű és egyéb jellemzőkkel bíró fényforrással világítunk be a páciens szemébe vagy szemfelszínére, majd a visszaverődött fényből alkotunk diagnózist. Korábban a visszaverődött fény megfigyelését, vagy mondhatnánk: szemrevételezését maga a doktor vagy vizsgáló személy végezte, a képfeldolgozó chipek, kamerák korában nagyfelbontású, speciális, erre a célra optimalizált eszközök segítenek benne.
A szem vizsgálatára az elmúlt évszázadok alatt sokféle műszert fejlesztettek ki, de mi most a látásélesség vizsgálat és az ezzel együtt elvégzett alap szemészeti szűrés eszközeit mutatjuk be.  
A környezetből, a környezet tárgyairól a szembe bejutó fénysugarak a szem különböző törőközegein irányt változtatnak (szaruhártya, csarnokvíz, lencse, üvegtest), majd az ideghártyán fordított állású képet alkotnak. A törőközegek közül a szaruhártya és a szemlencse törőereje a számottevő, összesített törőerejük 60 dioptria körül van, ebből az előbbi kb. kétharmada, utóbbi egyharmada. A fénytörésben tehát ezen törőközegek játszanak szerepet. Amennyiben ezek törőereje nem megfelelő, nem keletkezik éles kép az ideghártyán, a látás nem lesz éles. Ebből a szempontból nézve myopiáról, hyperopiáról, asztigmatizmusról és presbyopiáról beszélhetünk.
Ha az éppen szemlélt tárgy 5 m-re vagy annál távolabb van, a szem kicsi méretei és nagy törőereje miatt olyan, mintha az onnan érkező fénysugarak párhuzamosan érkeznének. Ebből a szempontból az emberi szem számára a tárgy a végtelenben van. Egészséges szem esetén ilyenkor éles kép keletkezik az ideghártyán. Azonban, ha a tárgy ennél közelebb van, a tárgyról érkező fénysugarak enyhén széttartóan érkeznek a szembe, így már nem lenne éles a kép. A szemlencsét körülvevő izmok viszont képesek deformálni a zselészerűen rugalmas szemlencsét, így képesek növelni annak törőerejét akár 10–12 dioptriával is. Ha egy nagyítóval meg szeretnénk gyújtani egy elszáradt levelet, a nagyítóval addig kell játszanunk, amíg éppen megfelelő távolságra van a levéltől, és a levélen fókuszálódnak a nap sugarai. Ez a szó szerint vett gyújtótávolság. Ha azonban a nagyítónk gumicukorszerűen rugalmas zselés anyagból lenne, akkor elegendő lenne pont megfelelően összenyomva deformálni, hogy a fényt a levélre fókuszáljuk. Valami ilyesmi történik a szemlencsével, az idegrendszer bizonyos határok között képes az alakváltoztatás segítségével növelni a törőerejét, így élesre állítani a képet. Ezt a szem akkomodációjának hívjuk.
A látás lapvető problémáit alább tekintjük át.

Biofizika és orvostechnika alapjai

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 096 5

Napjaink gyógyászata számos orvostechnikai eszközt használ. A könyvben ezek közül a néhány leggyakoribb és legfontosabb műszercsoport működési alapjait, használatának szempontjait és lehetőségeit mutatjuk be. Ilyen tájékozottság a diplomás egészségügyi dolgozóktól is elvárható. A könyv nyelvezete közérthető, így az oktatásban az alapozó ismeretek átadására alkalmas. Mindemellett ajánlhatjuk érdeklődő laikusok számára is. A szerzők gyakorlott oktatók, akik a területen több diplomával és gyakorlati ismeretekkel rendelkeznek és jártasok az orvostechnikai szabályozás, a kórházi felhasználás és a szervizelés területén is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/dio-kovacs-szekrenyesi-zombory-biofizika-es-orvostechnika-alapjai//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave