Dió Mihály, Kovács Norbert, Szekrényesi Csaba, Zombory Péter

Biofizika és orvostechnika alapjai

2., átdolgozott kiadás


IV.2.7. A Computed Tomograph (CT)

A Computed (Axial) Tomography számított tengelyirányú rétegfelvételezést jelent. Az ilyen eljárással képet alkotó berendezést röviden CT-nek nevezzük. A CT működés alapjául szolgáló matematikai modellt – vagyis hogy egy objektum belső szerkezete kiszámítható, ha több irányból méréseket végzünk róla – Johann Radon osztrák matematikus dolgozta ki 1917-ben. Mivel ekkor még nem léteztek számítógépek, csak pusztán matematikai elmélet volt a módszere, semmiféle gyakorlati haszna nem volt. Az elméletet a gyakorlatban csak később lehetett hasznosítani, ennek segítségével Allan M. Cormack és Godfrey N. Hounsfield 1970-ben elkészítette az első működő CT-berendezést, amiért 1979-ben Nobel-díjat kaptak. A CT első klinikai alkalmazására 1972-ben került sor.
A számított rétegfelvételezés, a hagyományos röntgenképhez képest pontosabb képet tesz lehetővé, kiküszöbölve, illetve jelentősen csökkentve a centrális projekció miatti hátrányokat. Továbbá, a nagysebességű számítógépeknek köszönhetően, a mai szoftverek segítségével, a szelet képekből már háromdimenziós képek is készíthetők, amelyek adott esetben tetszőleges szögből is megtekinthetők.
A CT hátránya a hagyományos röntgengépekhez képest, hogy nagyobb sugárterhelést jelent a páciens számára, valamint a készülék ára többszöröse egy átlagos röntgengépnek.
 
IV.27. ábra. CT-kép egy szelete információinak gyűjtése
 

Biofizika és orvostechnika alapjai

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 096 5

Napjaink gyógyászata számos orvostechnikai eszközt használ. A könyvben ezek közül a néhány leggyakoribb és legfontosabb műszercsoport működési alapjait, használatának szempontjait és lehetőségeit mutatjuk be. Ilyen tájékozottság a diplomás egészségügyi dolgozóktól is elvárható. A könyv nyelvezete közérthető, így az oktatásban az alapozó ismeretek átadására alkalmas. Mindemellett ajánlhatjuk érdeklődő laikusok számára is. A szerzők gyakorlott oktatók, akik a területen több diplomával és gyakorlati ismeretekkel rendelkeznek és jártasok az orvostechnikai szabályozás, a kórházi felhasználás és a szervizelés területén is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/dio-kovacs-szekrenyesi-zombory-biofizika-es-orvostechnika-alapjai//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave