Dió Mihály, Kovács Norbert, Szekrényesi Csaba, Zombory Péter

Biofizika és orvostechnika alapjai

2., átdolgozott kiadás


IV.3.6. A felvételek súlyozása, szöveti kontrasztok

A T1, T2, valamint protondenzitás tulajdonságok nem mérhetőek egyszerre, egy felvétel során, előre el kell dönteni, hogy melyiket kívánjuk mérni.
A T1 súlyozott felvételt anatómiai képnek is hívják, a fehér állomány és a zsírszövet fehérnek tűnik rajta, a szürke állomány szürke, a liquorterek feketék, a valóságnak megfelelően. Ekkor a nagy molekulák, fehérjék jelenléte térképezhető fel.
A T2 súlyozott felvételen a liquorterek világosak, a fehér állomány sötét, a szürke állomány pedig szintén világosabb, ezt negatív képnek hívjuk. Ebben az üzemmódban a kis molekulák, a tiszta folyadékok, illetve szabad víz válaszol hangsúlyosan.
A protondenzitás (PD) súlyozott felvétel olyan hatású, mint a T2, de a liquorterek sötétek rajta. Ekkor a jel kontrasztja az adott szövetben fennálló spinek számától függ. Itt a relaxációs időket nem vesszük figyelembe.
A csontszövet, a meszes képletek és a légtartalmú üregek alig adnak jelet, minden felvételen sötéten látszódnak.
A voxelek mágneses jeleinek kiolvasása és relaxációs idők meghatározása után a készülék számítási eljárásokkal határozza meg az egyes voxelekhez tartozó színinformációt és jelenít meg tetszőleges szeletképeket vagy virtuális térbeli metszeteket. Az eljárás ezért tomográfiás elvű, azaz a szeletképzés iránya tetszőleges.
 
IV.33. ábra. T1 és T2 súlyozott, valamint PD felvétel
 

Biofizika és orvostechnika alapjai

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 096 5

Napjaink gyógyászata számos orvostechnikai eszközt használ. A könyvben ezek közül a néhány leggyakoribb és legfontosabb műszercsoport működési alapjait, használatának szempontjait és lehetőségeit mutatjuk be. Ilyen tájékozottság a diplomás egészségügyi dolgozóktól is elvárható. A könyv nyelvezete közérthető, így az oktatásban az alapozó ismeretek átadására alkalmas. Mindemellett ajánlhatjuk érdeklődő laikusok számára is. A szerzők gyakorlott oktatók, akik a területen több diplomával és gyakorlati ismeretekkel rendelkeznek és jártasok az orvostechnikai szabályozás, a kórházi felhasználás és a szervizelés területén is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/dio-kovacs-szekrenyesi-zombory-biofizika-es-orvostechnika-alapjai//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave