Dió Mihály, Kovács Norbert, Szekrényesi Csaba, Zombory Péter

Biofizika és orvostechnika alapjai

2., átdolgozott kiadás


V.3.4.5. Interferencia-áramú kezelés

A testbe belépő áram szétoszlása miatt a mélyebben fekvő szöveteket gyengébben ingerli. Ezeket csak nagyobb áramerősség használatával lehetne ingerületbe hozni. Ekkor viszont az áram bejuttatásának helyén, a kisebb belépési felületen olyan nagy az energiasűrűség, hogy a felszíni szövetek ingerlődése már nem elviselhető. Az ingerküszöb növelhető vagyis tűrhetőbbé tehető az áram frekvenciájának növelésével. Így már nagyobb áram jut a mélyebben fekvő szövetekhez is, bár önmagában ez nem fog itt erősebb ingerhatást kifejteni. A Nemec osztrák kutató által kidolgozott interferencia-áram alkalmazása viszont ingerlést tud kiváltani a mélyebb rétegekben a belépési felületek kis ingerlődése mellett.
 
 
Az eljárásban az interferencia-jelenséget úgy hozzák létre, hogy egymást keresztező irányvonal mentén vezetnek be két áramot. A 4000 Hz körüli frekvenciájú szinuszos áramok kevéssé ingerlik a testet, de a keresztezési területben egymásra hatnak és az eredő a két frekvencia különbségének megfelelő áramlüktetést hoznak létre. Ezt az áramlüktetést a szervezet úgy érzékeli, mint egy önálló, kisfrekvenciás áramot, amely már jól ingerli a szöveteket. Az interferencia-áram frekvenciája 0–100 Hz közötti tartományban szokott lenni.
 

Biofizika és orvostechnika alapjai

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 096 5

Napjaink gyógyászata számos orvostechnikai eszközt használ. A könyvben ezek közül a néhány leggyakoribb és legfontosabb műszercsoport működési alapjait, használatának szempontjait és lehetőségeit mutatjuk be. Ilyen tájékozottság a diplomás egészségügyi dolgozóktól is elvárható. A könyv nyelvezete közérthető, így az oktatásban az alapozó ismeretek átadására alkalmas. Mindemellett ajánlhatjuk érdeklődő laikusok számára is. A szerzők gyakorlott oktatók, akik a területen több diplomával és gyakorlati ismeretekkel rendelkeznek és jártasok az orvostechnikai szabályozás, a kórházi felhasználás és a szervizelés területén is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/dio-kovacs-szekrenyesi-zombory-biofizika-es-orvostechnika-alapjai//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave