Dió Mihály, Kovács Norbert, Szekrényesi Csaba, Zombory Péter

Biofizika és orvostechnika alapjai

2., átdolgozott kiadás


V.5.6. A semleges elektród

A monopoláris technikánál kötelezően alkalmazott semleges elektróddal szemben támasztott egyik legfontosabb követelmény, hogy egyenletes kontaktust biztosítson a testfelszín és az elektróda között. Ennek érdekében az elektródának egyenletesen kell simulnia a testfelszínhez. Természetesen követelmény még a jó kontaktus (kis impedanciájú kontaktus) biztosítása is, de ez nem annyira fontos, mint az egyenletes kontaktus biztosítása. A későbbiekben, majd látni fogjuk, hogy miért.
Alapvetően kétfajta semleges elektródot különböztetünk meg, az egyszer használatos és a többször használatos elektródokat.
Többször használatos elektródok esetében széles körben elterjedtek a vezető gumiból készült lapelektródák. Az ilyen elektródák esetén egy fémháló van két, szénporral szennyezett, vezető gumilap közé sütve. A vezető gumilap előnye, hogy jól illeszkedik a testfelszínhez, hátránya, hogy nem olyan jó vezetőképességű, mint a fém elektróda. Ez a hátrány viszont elhanyagolható, mert a nagyfrekvenciás áram viszonylag könnyen „áthatol” a kevésbé jó vezető anyagon is. Többször használatos elektródák alapvetően kétféle méretben gyártanak egy nagyobb méretű elektródát (kb. 280 mm x 150 mm), amit a combra szoktak felhelyezni, és egy kisebb méretűt (kb. 180 mm x 100 mm), amit felkarra. A gyereksebészetben, a felnőtt felkarelektródát szokták a gyerek páciens combjára felhelyezni.
 
V.61. ábra. Többször használatos vezető gumiból készült semleges elektród
 
Egyes laparoszkópos műtéteknél használt nagyfrekvenciás sebészeti vágók esetén, néhány tized milliméter vastag, hajlékony fém lapot használnak semleges elektródaként. Előnye a jobb kontaktus, de hátránya, hogy nem fekszik fel olyan jól a testfelszínre, mint a gumi elektród. Mivel laparoszkópos műtétek esetén viszonylag kisebb teljesítményeket használnak, mint nyitott műtétek esetén, a fém lapelektródák jól használhatók ilyen esetekben.
Meg kell említeni, a kisméretű, merev, fém semleges elektródokat is, de ezeket csak rádiófrekvenciás sebészetnél használják (NF vágók esetében nem használhatók).
 
Egyszer használatos semleges elektród
Az egyszer használatos semleges elektródok a legmodernebb és legmegbízhatóbb elektródfajták, hátrányuk, hogy fajlagosan drágábbak a többször használatos semleges elektródoknál.
Az egyszer használatos elektród hajlékony, rugalmas műanyag lapra ragasztott vékony, jól vezető fémfólia, erre olyan gélezett anyagot ragasztanak, amely segítségével légbuborékmentesen, jól illeszkedően felragasztható az elektród a test felszínére. A gélréteg további előnye, hogy elvégzi az elektron–ion-csatolást is, ezáltal javítva az elektród–bőr-kontaktust. Az ilyen elektródok sterilen csomagolva kerülnek forgalomba. A csomagoláson mindig feltüntetik a lejárati időt.
Egyszer használatos elektródokból megkülönböztetünk osztott és nem osztott, egylapos elektródokat.
 
V.62. ábra. Egyszer használatos semleges elektród osztott és egylapos kivitelben
 
Minden nagyfrekvenciás sebészeti vágónak van egy semleges elektródszakadás figyelő, riasztó funkciója, ami szakadt semleges elektródkábel esetén fény- és hangjelzést ad, valamint letiltja a működést. Természetesen bipoláris módban ekkor is működik a készülék, mert ekkor nincs szükség semleges elektródra. Az egyszer használatos osztott semleges elektród a kép lapja között érzékeli a testen áthaladó pici vizsgáló áramot, ami mutatja, hogy a kábelek jók. További előnye, hogy a készülék a két rész közötti impedanciaméréssel azt is tudja ellenőrizni, hogy a semleges elektród megfelelően van e felhelyezve. Ha ugyanis a két térrész között az impedanca túl magas, akkor valószínűleg nem megfelelő a kontaktus a bőrfelülettel és a készülék ekkor is riaszt, valamint letiltja a működést. Ezáltal csökkenthető a felégés veszélye

Biofizika és orvostechnika alapjai

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 096 5

Napjaink gyógyászata számos orvostechnikai eszközt használ. A könyvben ezek közül a néhány leggyakoribb és legfontosabb műszercsoport működési alapjait, használatának szempontjait és lehetőségeit mutatjuk be. Ilyen tájékozottság a diplomás egészségügyi dolgozóktól is elvárható. A könyv nyelvezete közérthető, így az oktatásban az alapozó ismeretek átadására alkalmas. Mindemellett ajánlhatjuk érdeklődő laikusok számára is. A szerzők gyakorlott oktatók, akik a területen több diplomával és gyakorlati ismeretekkel rendelkeznek és jártasok az orvostechnikai szabályozás, a kórházi felhasználás és a szervizelés területén is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/dio-kovacs-szekrenyesi-zombory-biofizika-es-orvostechnika-alapjai//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave