Dió Mihály, Kovács Norbert, Szekrényesi Csaba, Zombory Péter

Biofizika és orvostechnika alapjai

2., átdolgozott kiadás


V.8.4.2. Intelligens páciensmenedzsment hálózatok

Az idősek és krónikus betegek számára szolgáló hagyományos ellátás meghatározó eseményei a kontaktvizitek, melyek között a beteg önmagát gondozza. E forma hátránya, hogy a két vizit között a beteget meglehetősen magára hagyja. Ezen ellátási forma megváltoztatására a WHO is ajánlásokat dolgozott ki, melyben kiemelt szerep jut a beteg önmenedzselésének. Az ajánlásban egészségpolitikai döntések (makro szint), egészségügyi és közösségi szerveződések (mezo szint), valamint a páciens önmenedzselése (mikro szint) kapnak szerepet.
Az ajánlások nyomán hazánkban is dolgoztak ki egy továbbfejlesztett, intelligens modellt, amely egységes rendszerben valósítja meg a következő igényeket:
  • Integrált rendszerbe illeszti az ellátás valamennyi szereplőjét.
  • Az ellátást a kockázatok figyelembevételével szervezi, és a hangsúlyt a megelőző ellátásra helyezi.
  • Elismeri az életmóddal kapcsolatos igényeket és kompromisszumokra törekszik.
  • A bizonyítékalapú szemléletet kombinálja a páciensközpontú szemlélettel.
  • Informatikai támogatást alkalmaz, amelyben az esetmenedzseri szerepkör egy részét számítógépes programra ruházza.
 
Az intelligens keretrendszer egyúttal egy új vizitszemléletet is javasol, melyben a páciens folyamatosan vagy időszakosan ellenőrzés alatt áll (monitorozás), és önmenedzselését igyekszik hozzáilleszteni az észlelt problémákhoz. A rendszer egy intelligens hálózatba kapcsolódik, amelyben egy vizitmenedzselő eldöntheti és megszervezheti a szükséges vizit típusát. Ezek a következők:
  • Virtuális vizit, melyben a beteg az intelligens számítógéppel lép kapcsolatba bármely pillanatban.
  • Felügyelt virtuális vizit, melynek során a számítógép javaslatát előzetesen egy szakembernek jóvá kell hagynia.
  • Televizit, melyben a beteg kommunikációs eszköz segítségével lép kapcsolatba az orvossal.
  • Kontaktvizit, amikor a hagyományos értelemben vett vizsgálatok megtörténnek.
V.86. ábra. Intelligens páciensmenedzsert alkalmazó vizitrendszer modellje (Deutsch Tibor és munkatársai)
 

Biofizika és orvostechnika alapjai

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 096 5

Napjaink gyógyászata számos orvostechnikai eszközt használ. A könyvben ezek közül a néhány leggyakoribb és legfontosabb műszercsoport működési alapjait, használatának szempontjait és lehetőségeit mutatjuk be. Ilyen tájékozottság a diplomás egészségügyi dolgozóktól is elvárható. A könyv nyelvezete közérthető, így az oktatásban az alapozó ismeretek átadására alkalmas. Mindemellett ajánlhatjuk érdeklődő laikusok számára is. A szerzők gyakorlott oktatók, akik a területen több diplomával és gyakorlati ismeretekkel rendelkeznek és jártasok az orvostechnikai szabályozás, a kórházi felhasználás és a szervizelés területén is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/dio-kovacs-szekrenyesi-zombory-biofizika-es-orvostechnika-alapjai//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave