Einthoven három ponton mért a jobb és bal kézen, illetve a bal lábon. Einthoven még egy vödör vízbe lógatta a testrészeket és a víz szolgált elektródként, ma már csipeszes végtagi elektródokat használnak, amit a csuklóra, illetve a bokára csíptetnek. Ilyen módon feszültséget lehet mérni a jobb kéz és a bal kéz között, jobb kéz és a bal láb között, valamint a bal kéz és bal láb között. Ezen három pont megfeleltethető egy egyenlő oldalú háromszög három sarkának. Egyébként álló testhelyzetben zárt lábakkal és oldal irányba kinyújtott karokkal a csuklók és a boka alkotta háromszög nagyjából egy egyenlő oldalú háromszöget alkot. Ez a bizonyos háromszög egyébként a testnek a frontális síkjával párhuzamos. Ezt a háromszöget nevezik Einthoven-háromszögnek. Az Einthoven-háromszög belsejébe beleképzelhetjük a szívet, illetve az integrálvektornak a frontális síkú vetületét, amit a III.1. ábrán E eredő vektorként van jelölve. Ha ezt az eredő vektort levetítjük a háromszög oldalaira akkor egy olyan feszültségvektort kapunk, aminek csak a nagysága és az irányultsága változik, vagyis egy időfüggvényen ábrázolható. Ekkor, ha a vektor iránya megegyezik az ingerület irányával, a görbe a nullvonal felett helyezkedik el, ha ellentétes, akkor a nullvonal alatt.

 

 

Megfordítva a logikai okfejtést, ha mérjük a három feszültséget, akkor a pillanatnyi feszültségértékekből visszaszámolható az integrálvektor frontális vetülete és annak minden paramétere, vagyis a nagysága és iránya is. Ezt egyébként a mai EKG-k egy része meg is teszi, három nevezetes ponton (P, R és T hullám csúcspontján) megadja a fokot, illetve egy kis ábrán ábrázolja is.

I: bal kar–jobb kar közti feszültség

II: jobb kar–bal láb közti feszültség

III: bal láb–bal kar közti feszültség

 

Einthoven-háromszögből következik, hogy az I. elvezetés és a III. elvezetés feszültségösszege megadja a II. elvezetés feszültségértékét, vagyis:

I+III = II

Ezt Einthoven-szabálynak nevezik.

 

A következő ábrán egy stilizált II elvezetés EKG-görbe látható. A P hullám a pitvarok összehúzódását reprezentálja. A pitvarok elernyedése nem látható az EKG-görbén, elnyomja a kamrák izomzatának összehúzódása, amit a QRS-hullámok összessége mutat. A kamrák elernyedését a T hullám mutatja. Az U hullám nem mindig látható, inkább csak gyermekkorban detektálható, legtöbb esetben felnőtt korban eltűnik.

 

 

Einthoven korában még nem terjedt el széles körben az elektromosság, ezért neki nem kellett megküzdenie a különböző elektromágneses zavarokkal. Ma már sokkal bonyolultabb a helyzet, mivel az elektromágneses jeleket az emberi test mint egy antenna összegyűjti, és ehhez a sok jelhez adódik hozzá a szív elektromos jele, ami ebben az esetben a hasznos jel, a többi csak zavarjel. Ezért szükség van egy referenciapontra, ami segít a zavarjelek eltüntetésében, és ez a pont az EKG esetében a jobb láb (N). Vagyis ma már a három Einthoven-elvezetés felvételéhez nem három, hanem négy elektród szükséges. Az egyes elektródokat színnel és betűjellel is ellátják, ezek láthatók a III.1. táblázatban.

 

 

A III.1. táblázat az Európában elfogadott szín- és betűjelöléseket tartalmazza. Meg kell említeni USA-ban más betű- és színjelölések az elfogadottak. Mivel a gyártók gyártanak európai és az amerikai piacra is, néha előfordul, hogy keverednek a betűjelölések. A színjelölések általában megfelelnek az európai előírásnak.

 

 

 

Összegezve, az Einthoven-elvezetések az alábbi csoportba tartoznak: