Dió Mihály, Kovács Norbert, Szekrényesi Csaba, Zombory Péter

Biofizika és orvostechnika alapjai

2., átdolgozott kiadás


III.8.2.1.Visustábla

Táblára írt, falra vetített vagy monitoron látható, egyenletesen csökkenő méretű betűket vagy számokat olvas fel a páciens előbb egyik, aztán másik szemével, közben az épp nem használt szemet saját kezével letakarva tartja. A tábla lehet a kezében a közeli látásélesség vizsgálata esetén, vagy távoli esetben pedig 5 méteres távolságban, melyről az előbbiek alapján már tudjuk, hogy végtelennek tekinthető. A tábla megvilágítottsága szabványos (480 lux), a felolvasandó karakterek mérete pedig úgy van megválasztva, hogy a páciens látásélessége egy számmal jellemezhető legyen. Az átlagos látásélesség értékét 1-nek választjuk. A gyakran használt Kettesy-féle tábla sok szemészeti és háziorvosi vizsgáló falán látható.
Miután a páciens nyers vízusát egyik és másik szemén is, távolra és közelre is megvizsgálták, speciális szemüveget, úgynevezett próbakeretet tesznek rá, melyben a különböző dioptriájú lencsék cserélhetők, majd próbálgatással találják meg a neki legjobb dioptriakombinációt. Szférikus és cylinderes lencse egyszerre tehető bele, utóbbinak a szöge is állítható.
 
 

Biofizika és orvostechnika alapjai

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 096 5

Napjaink gyógyászata számos orvostechnikai eszközt használ. A könyvben ezek közül a néhány leggyakoribb és legfontosabb műszercsoport működési alapjait, használatának szempontjait és lehetőségeit mutatjuk be. Ilyen tájékozottság a diplomás egészségügyi dolgozóktól is elvárható. A könyv nyelvezete közérthető, így az oktatásban az alapozó ismeretek átadására alkalmas. Mindemellett ajánlhatjuk érdeklődő laikusok számára is. A szerzők gyakorlott oktatók, akik a területen több diplomával és gyakorlati ismeretekkel rendelkeznek és jártasok az orvostechnikai szabályozás, a kórházi felhasználás és a szervizelés területén is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/dio-kovacs-szekrenyesi-zombory-biofizika-es-orvostechnika-alapjai//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave