Dió Mihály, Kovács Norbert, Szekrényesi Csaba, Zombory Péter

Biofizika és orvostechnika alapjai

2., átdolgozott kiadás


V.8.5.1 Diagnosztikai home care eszközök

A jó hame care diagnosztikai eszközök közös jellemzője, hogy használatuk nem igényel speciális előkészületet, kevés kezelőszervet tartalmaz, a lehető legnagyobb mértékig automatizált. A páciensek részéről előforduló téves kombinálások elkerülésére a lehető legkevesebb adatot jelenítik meg, esetleg egyszerű javaslatokat adnak. A korszerű típusok infokommunikációs képességekkel rendelkeznek. Szemléltetésül bemutatunk néhány elterjedten használt eszközfajtát.
 
Vérnyomásmérő
Az otthoni vérnyomásmérés céljaira már közismert az automata vérnyomásmérő, melynek oszcillometriás változatát ajánlják laikusok számára. Erről röviden annyit érdemes tudni, hogy valójában a vérnyomás középértékét méri meg jól, majd ehhez illeszt az oszcillációk alapján szisztolés és diasztolés értékeket. A mérés pontosságát segíti, ha a mérőmandzsetta a szívközeli, vagyis a felkari alkalmazásban van. Csukló- és ujjérzékelők használhatósága betegeknél korlátozott. A mérés egész időtartama alatt a mozgás, beszéd, izomfeszítés kerülendő.
 
V.87. ábra. Okos vérnyomásmérő, cső nélkül (OMRON)
 
Meg kell említenünk a karóra vérnyomásmérőket, melyeknek három megoldása ismert:
  1. Csuklón használható, miniatürizált oszcillometriás vérnyomásmérő. Képességei megegyeznek a szokásos csuklós vérnyomásmérőkkel.
  2. Pulse Transit Time (PTT) megoldású okosóra. Ebben mini EKG és külön pulzusérzékelő található. Pontossága nem igazán garantált. Egyedül a szisztolés értéket méri, a diasztolést hozzárendeli.
  3. Csak pulzusérzékelős okosóra. Ezt csupán átskálázzák átlagember pulzusszám–vérnyomás összefüggésére. Betegek esetén nem megbízható.
V.88. ábra. Oszcillometriás karóra (OMRON), PTT karóra és pulzusérzékelős karóra vérnyomásmérők
 
EKG
Gyakran ajánlanak otthoni használatra egyszerűsített klinikai EKG készülékeket, de ezek használata gyakorlottságot és kiegészítőket igényel. A célszerű home care készülékek minimális előkészítést igényelnek, ami általában egy kis nedvesítést jelent. Többnyire a két kéz közötti elvezetést, az Einthoven I-et rögzítik, de ezt nagyon kényelmesen és segédeszközök nélkül. Egyes változatok a görbe kiértékelése után a páciens számára figyelmeztetést is adhatnak.
 
V.89. ábra. Két kéz között mérő, EKG-kiértékelő készülék (PC-80B).
 
Érdemes megemlíteni napjainkban elterjedő okosórákat, amelyek egyes típusai EKG eseményrekorder funkciót is megvalósítanak. A felvételt általában okos eszközhöz – leggyakrabban okostelefonhoz – közvetíti, amely kiértékelést, statisztikákat képes szolgáltatni, valamint szakorvoshoz is tudja küldeni. A felvételt lehetőség szerint ellazított izomzattal és zavarmentes környezetben kell megcsinálni.
 
V.90. ábra. Bakeey N58 okosóra EKG-funkcióval
 
A módszer nagyon kényelmes, hiszen csupán a két kéz kell hozzá. A két kéz között megnyert érintkezési pontok az Einthoven I. elvezetés szerint készítenek EKG-felvételt. Néhány embernél ez a felvétel kiértékelhetetlenül kicsi, illetve a zavarok elfedik. Ez azért van, mert az ő morfológiai szívtengelyük inkább függőleges (ami nem betegség), de ilyenkor az Einthoven I. vetület nagyon kicsi.
Ekkor alkalmazható egy egyszerű trükk: az egyik érintkező a jobb kézhez érjen, a másik pedig az alhashoz vagy a bal combhoz. Ez kissé bonyolultabbá teszi a hétköznapi használatot, de a diagnosztikai teljesítmény megjavul. A módszer az előbbi kétkezes készülékeknél is használható.
 
V.91. ábra. Az Einthoven-elvezetések EKG-vetületei
 
Vércukorszintmérő
A home care vércukorszintmérő készülék az egyik leggyakrabban és legnagyobb rendszerességgel használt eszköz. Sajnos használata még a korszerű készülékek esetében is gondos előkészítést igényel, és több lépésben történik. A megszúrt bőr alól vér szivárog ki, melyet az érzékelő lapka felitat, és ez kerül a mérőkészülékbe. Ez esetben kapilláris vércukormérés történik. (A laboratóriumokban vénás vér cukortartamát mérik.)
Költségei miatt kevésbé elterjedt a szöveti cukormérő. Itt egy vékonyka tűt kell a bőr alá juttatni egy kis belövő szerkezettel, amihez egy transzmitter egység csatlakozik. A cukorszint értékét lehet kiolvasni, folyamatosan megjeleníteni, értékével inzulinpumpát működtetni. Fontos tudni, hogy a szöveti cukorszint a vércukorszint hirtelen megváltozáskor mintegy 20 perc késéssel követi a vércukorértéket. A szöveti cukorérzékelő szenzor folytonosan használódik, ezért naponta többször a kapilláris vércukormérő által mért értékkel kalibrálni kell.
 
V.92. ábra. Szöveti vércukormérő készülék okostelefonos adattovábbítással (77 Elektronika)
 
Napjainkban elérhető a karóra vércukormérő. Ezek fénysugarak elnyelődése segítségével mérnek, melyet korrelációk segítségével elemeznek. Ennek eredményei jelentős bizonytalanságokkal terheltek, így csupán tájékoztató értékként vehetők figyelembe.
 
Légzési csúcsáramlásmérő
A légzés egyszerű vizsgálatát megvalósító készülék a kilégzési vagy belégzési csúcssebességet képes kijelezni. Kapható egyszerűbb mechanikus és többfunkciós elektronikus változatban is. Amennyiben elegendő a PEF- (Peak Expiratorikus Flow) érték, úgy az egyszerűbb készülék is megfelelő.
 
V.93. ábra. Mechanikus (Mini-Wright) és elektronikus (SmartOne) légzési áramlásmérő készülék
 
Csecsemő-légzésfigyelő és riasztó készülék
Sajnálatosan az újszülöttek 1–2%-a érintett a légzéskimaradással járó újszülöttkori bölcsőhalál szindrómában. Ezen újszülöttek légzésének folyamatos megfigyelésében alkalmazható a készülék. Két formája terjedt el. Egyiknél levegővel felfújt matracon fekszik az újszülött és a légző mozgásából adódó kis matracnyomás-ingadozásokat monitorozzák. A jobban elterjedt változatban speciális, zsebkendő nagyságú, nyomásérzékelő lapokat helyeznek az újszülött matraca alá, amely érzékeli az átszűrődő mellkasmozgást. A készülék számos helyen bérelhető, ezért érdemesebb a jobb minőségű, megbízhatóbb készülékeket bérelni.
 
V.94. ábra. Csecsemő-légzésfigyelő (Angelcare)
 
Hőmérő
A hőmérő a home care eszközök minden háztartásban előforduló képviselője. A még fellelhető higanyos változatok a háztartásokban továbbra is használhatóak, az otthoni használatot szabály nem tiltja. Gyerekek esetében ne használjuk, de felnőttek számára a 10 perces idő pontos eredményt nyújt, és mindig rendelkezésre áll.
Az elektronikus (digitális) gyorshőmérő akár fél perc alatt mér, de ennyi idő alatt nem biztos, hogy kialakul a maghőmérséklet a hónaljban. Ezért érdemes a mérés előtt 2–3 percet ott tartani. Szájban, végbélben nem kell előzetes várakozás, de ide gyermekeknél a rugalmas végű változatot tegyük. Létezik cumi kivitelben is, de ez tájékoztató értéket nyújt.
Az infravörös homlok és fülhőmérők használata gyakorlottságot igényel, könnyű téveszteni vele, bár a mérés másodpercek alatt elkészül. Az infravörös hőmérőnek és a páciensnek fél órát azonos helyiségben kell tartózkodni a jó kalibrálás érdekében. Szintén kerülendő a hosszú szorongatás kézben, mert akkor a tenyérhőmérsékletet fogja a hőmérő szobahőmérsékletként érzékelni.
Az elszíneződő folyadékkristályos hőmérőket pedig csupán tájékoztató célra ajánlott használni.
Részletes információkat a Hőmérsékletmérés fejezetben lehet találni.
 
Pulsoximeter
Az ujjra csíptethető, a vér oxidált hemoglobinjainak arányát vizsgáló eszköz már közforgalomban is elérhető. Használata a légcsere és a keringési rendszer állapotát a perifériás keringés vizsgálatával jellemzi. A mérést vörös és infravörös fények test béli elnyelésével valósítja meg. Működését megzavarja a fázástól kékült ujj, körömlakk, belélegzett szénmonoxid. Az SpO2 perifériás oxigéntelítettség-érték mellett a PR pulzusszámot is kijelzi.
A gyakran kijelzett PI, perfúziós index egy számérték, amely a pulzushullám csúcsán és alján mérhető véráramlás aránya. Az ujj (vagy általában a mérési hely) véráramlás-erősségének jelzésére szolgál. Értéke 0,01%-tól (gyenge pulzuserősség) és 20%-ig (erős pulzuserősség) terjed.
 
 

Biofizika és orvostechnika alapjai

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 096 5

Napjaink gyógyászata számos orvostechnikai eszközt használ. A könyvben ezek közül a néhány leggyakoribb és legfontosabb műszercsoport működési alapjait, használatának szempontjait és lehetőségeit mutatjuk be. Ilyen tájékozottság a diplomás egészségügyi dolgozóktól is elvárható. A könyv nyelvezete közérthető, így az oktatásban az alapozó ismeretek átadására alkalmas. Mindemellett ajánlhatjuk érdeklődő laikusok számára is. A szerzők gyakorlott oktatók, akik a területen több diplomával és gyakorlati ismeretekkel rendelkeznek és jártasok az orvostechnikai szabályozás, a kórházi felhasználás és a szervizelés területén is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/dio-kovacs-szekrenyesi-zombory-biofizika-es-orvostechnika-alapjai//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave