23.3. Történet a boltban vásárolt babáról

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ez a történet egy hanti kislányról szól, aki az édesanyjával és a húgával egy nagy faluban élt. Korábban a családjuk az erdőben lakott, és a kislánynak csak hanti babái voltak, amelyeket maga készített. Ezek a játékok csak nagyon áttételesen emlékeztettek emberi figurára, hiszen nem volt szemük, szájuk, orruk, de még kezük és lábuk sem. Amikor falura költöztek, a lányok az összes játékukat magukkal hozták, amelyeket édesapjuk és édesanyjuk készített. A kis szánokat, a kacsacsőröket, a rénszarvas csontokat, amelyek a játék során az igazi rénszarvast helyettesítették. De elhozták magukkal a fejtörő játékokat is.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A nagyobbik lány állandóan könyörgött az édesanyjának, hogy vegyen neki a boltban egy orosz babát. Amikor megkapta, a lányok minden korábbi játékukat félredobták, és csak ezzel a babával játszottak. Egyszer aztán a kislányok közül az idősebbik megbetegedett. Egyszer, amikor egyedül volt otthon, a baba, aki most is a fő helyen ült, mintha rákacsintott volna a kislányra. Ő persze nagyon megrémült, de legyőzve a félelmét ismét ránézett a babára. Az újra rákacsintott. A kislány ijedtében kiugrott az ágyból, megfogta a babát, és a kályhába dobta, ahol még parázslott a tűz. Majd gyorsan visszafeküdt az ágyba, teljesen beburkolózott a takaróba, csak a szemének hagyott ki egy kis rést.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Hamarosan hazaérkezett az édesanyja. A szobában égett műanyag szaga terjengett, az ágyban pedig ott feküdt a kislány hatalmasra tágult szemekkel. Csak bizonyos idő elteltével mondta el az édesanyjának az ijesztő történetet. Attól kezdve soha nem kérte, hogy vegyen neki orosz babát a boltban, hanem a testvérével együtt hanti babákkal játszott.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Oroszból fordította: Kerezsi Ágnes
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave