6.3. A rekonstruált szavak tematikus csoportjai

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A fogalomköri besorolás tehát külső kategóriák szerint csoportosítja a szavakat. Osztályozást azonban lehet alapozni a kikövetkeztetett szavak halmazán belül kirajzolódó csoportokra is. Az egyetemi jegyzetek általában efféle tartalmi bemutatást adnak a rekonstruált szókészletről. E listák egyik célja azt bizonyítani, hogy az élet minden területén működőképes, teljes értékű jelrendszer lehetett az alapnyelv. Egy másik céljuk pedig az, hogy az uráli–finnugor alapnyelv korának életmódjára, társadalmi viszonyaira és természeti környezetére stb. következtetni lehessen.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ezért ezekben a felsorolásokban vegyes, nagyrészt kultúrtörténeti, kisebb részben nyelvi kategóriák szerepelnek: halászatra, vízi életre utaló szavak; vadászat; erdei életmód, táplálkozás; északi, hideg lakóterületre utaló szavak; lakás és ruházkodás; házieszközök és velük való munkálkodás, anyagnevek; számlálás, tájékozódás időben és térben; társadalom, család; animizmus, hitélet. Másutt ilyen csoportok találhatók még: gyűjtögető életmód; égitestek, természeti jelenségek; környezet, növényvilág; elemi életjelenségek, cselekvések, érzékelések. Kevesebb figyelem irányul olyan elvontabb szócsoportokra, mint a személyes, kérdő és mutató névmások, elvontabb helyviszonyokat kifejező szavak stb., de ezeknek a vegyes listáknak is megvan a maguk tájékoztató értékük. Az alábbiakban három tematikus csoportot mutatunk be kicsit részletesebben: az elemi cselekvéseket és életjelenségeket megnevező igéket, a testrészneveket, valamint a számokat.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave