13.3.3. A hivatalnokok ellenállása

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A szovjetizálás helyi felelőseinek, a kolhozok és halászszövetkezetek vezetőinek, valamint a helyi tanács képviselőinek sem állt túlzottan érdekében az áttelepítés. Alig hozott gazdasági előnyt, ellenben egy sor kiadást követelt, mely csak hosszú távon térült volna meg a magasabb iskolázottság, magasabb „civilizációs standard” és a lakosság jobb hatósági ellenőrzése révén.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

1961-ben megpróbálták a problémát a települések egyesítésével és a kolhozok felszámolásával elrendezni. A kolhozokat gyakran a hantik maguk irányították, akik az áttelepítések értelmét nem is látták. A kolhozokat állami utasításra 1961-ben állami üzemekké (szovhozok, halgyárak) és ún. promhozokká (vadászvállalatok, melyek hivatalosan szövetkezetek, ténylegesen azonban szintén állami üzemek voltak) alakították át.1 Az áttelepítések titkos bojkottja azonban a hivatali apparátust már a járás szintjén is elérte, és a járás igazgatása, a halgyárak és más gazdasági üzemek meghatározó hivatalnokai csak fél szívvel fektettek be pénzt az áttelepítésekbe.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A hantik valamelyes ellenállást is tanúsítottak, ami abból állt, hogy nem sokkal azután, hogy hivatalosan beköltöztek az új településekre, már ki is költöztek onnan. Így fulladt kudarcba például 1958-ban Pim település lakosainak kényszerű áttelepítése Szitomino és Tundrino településeibe, hiszen rövid idő elteltével a pimi hantik visszaköltöztek régi falujukba. Tíz évvel később újraalapították a feloszlatott pimi falusi tanácsot.2 A Tromagan felső folyásánál található Kocsevije település se tudott állandó településsé válni, és ma már nem is létezik.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A lakóházak tényleges építése mindig több lépéssel a nagyszabású tervek mögött járt, a melléképületeket legtöbbször el se kezdték felhúzni. Az épületek amúgy is használhatatlanok voltak vagy azért, mert nem látták el őket tűzhellyel, vagy azért, mert nem szigetelték őket megfelelően. Nemcsak a hantikból hiányzott az ösztönzés, hogy a házak építésére energiát szánjanak, hanem az állam által megbízott intézmények és állami vállalatok is halogatták a megfelelő befektetéseket.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Mindemellett azért 1955-ig a különböző Tromagan menti falvakban kereken száz házat építettek meg. Tíz évvel később a felépített házak száma alig nőtt, azonban csak 15%-ukban laktak. A statisztikai bizottság egy 1965-ös kritikus jelentésben megállapította, hogy a járásban élő 3835 hantiból csak 800 folytat letelepedett életmódot. Különösen sikertelen volt a tromagani hantik át- és letelepítése Russzkinszkaja, Kocsevije és Tromagan falvakba.3
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave