16.3. Nemzetségen belüli kapcsolatok

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A rokonsági terminológia azonban nem csak valós vérrokonságon belül használatos. A hanti nemzetség fogalmát sokan próbálták meghatározni, de talán éppen a bevezetőben is említett területi változatosság miatt maga a fogalom is változékony. A szakirodalomban használatos ismérveket a szinjai adatokkal összhangba hozva arra jutottam, hogy a nemzetség mint csoport összetartozásának egyik jele, hogy tagjai egymás között ’bátyát-öcsöt keresnek’, azaz egymást bátynak-öcsnek tartják és nevezik (természetesen ez a női rokonokra is vonatkozik, csak a jelenség neve „férfias”). Ez azt jelenti, hogy a nemzetség tagjai, akik nem feltétlenül vérrokonok, legalábbis nem tudják egy közös ősig visszavezetni származásukat, rokonként tekintenek egymásra. Egy nemzetségben több ágazat is lehet, amelyek önmagukon belül ismert közös őstől származnak. A nemzetség összetartozását a vérrokonság lehetősége és a rokonsági terminológia használata mellett közös vezetéknév, közös település és temető, vallási és reinkarnációs közösség és saját nemzetségnév használata jellemzi. Alapvető fontosságú a csoporton belüli házasodás tilalma. Ezek a meghatározó jegyek azonban csoportonként más-más formát ölthetnek. Így az általuk kijelölt „elvi nemzetség” és a valóságban megfigyelhető nemzetség között jelentős eltérések lehetnek.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

16.4. ábra. A nemzetséget meghatározó jegyek. Az elméleti leírás alapján a meghatározó jegyek összessége jelöli ki a nemzetség határait, a valós példák alapján az egyes jellemzők által kijelölt halmazok csak metszik egymást, nem fedik át teljesen.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A vérrokonság, a közös falu, a közös vezetéknév és a reinkarnációs rendszer egymáshoz való viszonyát jól illusztrálják az egyes falvakban élő, azonos vezetéknevű ágazatok családfái, melyeken a vérrokonság és a házassági rokonság mellett a reinkarnáció is szerepel. Látható, ahogy átnyúlnak egymáson a kisebb csoportok határai.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

16.5. ábra és 16.6. ábra. Családfák nemzetségen belül: vérrokonság és nemzetségi összetartozás. A Rohtimov és a Longortov nemzetség ágazatait bemutató családfák a vérrokonságot és a házassági kapcsolatokat mutatják. A szürke nyilak a reinkarnációt jelölik. Jól látszik, hogy a reinkarnációs kapcsolatok átnyúlnak az ágazatok határain, és behálózzák a nemzetséget.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Egyes meghatározó jegyek például az egész csoportra jellemzőek lehetnek, míg mások csak ágazati szinten jelennek meg. Ennek megfelelően az adott nemzetségre vonatkozó, a nemzetség ismérveinek valós megjelenési formáit bemutató sematikus ábra (16.7. ábra) nemzetségenként máshogy alakul.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

16.7. ábra. Példák a nemzetséget meghatározó jegyek érvényesülésére az egyes nemzetségeken belül. Jól látható az ábrákon, hogy a nemzetséget meghatározó jegyek eltérő szinteken – hol a nemzetségi szint alatt, hol fölött – jelennek meg.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave