15.5. Összefoglalás

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A fentiekből jól látszik, hogy az utóbbi évtizedekben milyen sokat változott az őslakosokat körülvevő világ, s a benne élő emberek élete. Munkájuk, kapcsolataik és a tömegkommunikáció révén állandó érintkezésben vannak a más nemzetiségűekkel, ami óhatatlanul kihatással van saját életformájukra, gondolkodásukra, és egyfajta kultúraváltást eredményez.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Mindhárom felvázolt csoportnál jellemző a hagyományos gazdálkodás átalakulása és új gazdasági formák bevezetése. A fiatalok és a városlakók körében az idegen kultúrák másolása és a nyelv elvesztése figyelhető meg. A falusiaknál a munkanélküliség és a deklasszálódás jelenti a legjelentősebb veszélyt. Mindezek mellett súlyos problémát jelent nemcsak a hantik, hanem szinte valamennyi északi kis lélekszámú nép esetében a születések számának csökkenése és a halálozások számának növekedése. Oroszország körzetei közül a természetes növekedés tekintetében a Jamal–Nyenyec Autonóm Körzet és a Hanti–Manysi Autonóm Körzet az utolsó ötben található.1

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Egy 2006-ban megjelent tanulmány szerint az őslakosok kétharmadának orvosi, pszichológusi és szociális segítségre lenne szüksége. Nagyon magas körükben a szív- és érrendszeri betegségek, a rákos megbetegedések, a tüdőbaj és a depressziós megbetegedések száma, így az összlakosság legbetegebb és legveszélyeztetettebb részét alkotják.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A felsorolt betegségek mellett az utóbbi években egyre elterjedtebb az opisthorchiasis, a fertőző májgyulladás, a nemi betegségek és az AIDS. A Jamal–Nyenyec Autonóm Körzetben az első HIV-fertőzötteket 2000-ben regisztrálták, a következő években pedig folyamatosan nőtt a számuk. Talán a nemi szabadság, a nemi élet korai elkezdése, a felvilágosítás hiánya, a védekezés nem ismerete vezethetett odáig, hogy az őslakos népek között járványszerű az AIDS terjedése.2

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Tatyjana Gogoljeva, az Állami Duma3 manysi származású képviselője egy 2020. október 25-én közzétett beszámolójában arról írt, hogy az arktikus területek ipari fejlődése napjainkban is stratégiai jelentőségű Oroszország számára. Így folytatta: „ugyanakkor nagyon fontos az őslakos népek és a föld természeti kincseinek felhasználói közötti érdekegyensúly biztosítása. Meggyőződésem, hogy e folyamat kompetens felépítéséhez szükség van egy harmadik félre, a tudományra, azaz etnológiai szakvéleményre.” Az olaj- vagy gázipari vállalatok ma már nem kezdhetnek bele olyan munkálatokba, melyekről nem született etnológiai szakvélemény a helybéli lakosság megkérdezésével. Ezt moszkvai vagy szentpétervári neves kutatóktól rendelik meg, újabban pedig a jekatyerinburgi Uráli Állami Egyetem jogi kara is részt vesz a munkában. Ha nem is mindenben sikerül a két félnek megegyeznie, az őslakosok véleményét napjainkban már nem lehet teljesen figyelmen kívül hagyni. Ezért bizakodó vagyok.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Annak ellenére, hogy a többi szibériai kis néphez hasonlóan a hantiknak sem sikerült elkerülni a gáz- és olajkitermelés, valamint az urbanizáció negatív következményeit, annak ellenére, hogy felgyorsult körükben az asszimiláció, a hanti kultúra alapvonásai a végbement változások ellenére tovább élnek. Megvan még a hanti népben az az információhalmaz, az a kulturális potenciál, ami a negatív tendenciák ellenére mégis reményre ad okot, hogy a teljes asszimiláció elkerülhető. Bizonyos kultúraváltás be fog következni, részben már be is következett, azonban a kultúravesztés talán nem fog megtörténni. Ennek érdekében az orosz társadalompolitikának a mainál jóval több figyelmet kell fordítania az őslakosság gazdasági, szociális, kulturális és egészségügyi helyzetének javítására, a társadalomba való nagyobb fokú integrálására, a kirekesztettség csökkentésére. Emellett elő kell segítenie hagyományos identitás és a nyelv megőrzését is, hogy a hantik ősi kultúrája és hagyományaik ne tűnjenek el a történelem sodrásában.
3 Választott képviseleti és törvényhozói szerv Oroszországban, az Oroszországi Föderáció Szövetségi Gyűlésének (parlamentjének) alsóháza.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave