13.4.2. Az őslakosok arányának csökkenése

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A Szurguti ujezd, azaz a mai Szurguti, Nyizsnyevartovszki és Nyeftyejuganszki járás területén a 20. század elején a hantik még a helyi lakosság 70%-át tették ki. Száz évvel később ezzel szemben már csak a lakosság 0,8%-át tették ki a Szurguti járás őslakosai. A nem őslakos népesség már az 1920-as években a második helyre szorította a terület őslakosságát, majd ezt követték az 1930-as évek nagy áttelepítései. Az Ob mentén számos falut alapítottak, melyekbe délről érkező, erőszakkal áttelepített lakosok költöztek. A népesség növekedése folytatódott, így a világháború előestéjén a hantik már csak a Szurguti járás összlakosságának 20%-át alkották. A háború utáni időszakban a népesség tovább növekedett, majd a kőolajmunkásoknak az 1960-as évek végétől az 1970-es évek végéig tartó tömeges bevándorlásával robbanásszerű emelkedés következett be. A lakosság száma megtízszereződött, és így az 1980-as évek végére az őslakosok aránya 1%-ra csökkent. Még a nem városi lakosok közötti 2,4%-os arányuk is ijesztően alacsony. Ugyanilyen rohamosan változott meg a lakosságeloszlás az urbanizáció következtében. 1939-ben a járás lakosságának mintegy 3%-a élt városokban, 2007-ben, majdnem hetven évvel később már a 91,3%-a.1 A városokban és településeken élő hantik aránya a Szovjetunió ideje alatt az 1960-as évektől folyamatosan nőtt, miközben azon hantik aránya, akik az erdei szálláshelyeiken élnek, relatíve csökkent ugyan, de abszolút számuk konstans maradt. 1998-ban a Szurguti járásban az őslakosok 55%-a élt erdőben, 21%-a településeken és 24%-a városban (ez utóbbi szám 2008-ban 27% volt). A Szovjetunió megszűnése óta állandó maradt az az arány, hogy az erdőben élő őslakosok kb. az őslakosok felét teszik ki.2 2003-ban a Szurguti járás őslakos népességének 60%-a számított hivatalosan munkanélkülinek (383 nő és 517 férfi): bár a legtöbb erdőlakó önellátó életmódot folytat, valamint nem hivatalos piacorientált gazdálkodást végez, ezt hivatalosan nem tekintik munkavégzésnek. Rajtuk kívül még számos olyan, falvakban, illetve településeken élő férfi növeli ezt a számot, akik itt sokkal nehezebben találnak munkát, mint a nők.3
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave