19. Magamról

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Oleszja Szopocsina
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A Vokirep-Jagun folyó mellett nőttem fel. Vidám gyerekkorom volt, és ahogy emlékszem, nagyon huncut és elkényeztetett gyermek voltam. Néhány család lakott együtt a szálláshelyünkön, ezért sosem unatkoztam. Már gyerekként hozzászoktattak a ház körüli munkához, de általában az édesapám körül tartózkodtam. Mentem vele vadászni, halászni vagy az elcsatangolt rénszarvasokat megkeresni és hazahajtani. Ezért jól ismerem a férfi feladatokat, a vadászatot és a halászatot.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Szálláshelyről szálláshelyre vándoroltunk, mindig a szezonnak megfelelően. A legjobban a tavaszi szállásunkat szerettem, mindig nagyon vártuk, mikor jönnek világra a kis rénszarvasborjak. És az ébredő természet illata! Máig tisztán emlékszem rá, és arra, hogy körös-körül minden olvadni kezdett. Hogy vártam a nyarat!

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Nyolcéves koromban kezdtem iskolába járni Russzkinszkaja faluban. Eleinte nagyon nem akartam elszakadni a szüleimtől, de az internátus később a második otthonommá vált. Csupa erdőből jött gyerekkel laktunk együtt, vidáman teltek a napjaink. Mind egyenrangúak voltunk, mind az erdőből jöttünk, és hanti nyelven beszélgettünk egymással. Jó tanuló voltam, részt vettem az iskolai rendezvényeken. Mindig nagyon vártuk a nyarat, hogy végre hazamehessünk a szüleinkhez a szálláshelyre. Ez volt a földkerekség legcsodálatosabb helye. És micsoda öröm volt meglátni a saját rénszarvasaimat és megetetnem őket. Az öcsémmel imádtunk motoros szánon utazni. Persze a szüleinknek is segítettünk, például a kivágott fát hazaszállítani az erdőből.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Nagyon sok mesét ismertünk mind a ketten, ezeket a szüleinktől hallottunk. Amikor Márta néni ellátogatott hozzánk (Csepregi Márta), az öcsémmel felváltva mondtuk neki a meséket. De más egyéb gyerektörténeteket is. Nagyon igyekeztünk minél többet vele lenni, és nem fogtuk fel, hogy Márta néni időnként pihenni is szeretne.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Én büszke vagyok arra, hogy hantinak születtem. Tudom, hogy őrizni kell a hagyományokat, a nyelvet és a kultúrát. A férjemmel egy házat is építettünk magunknak az erdőben. Őt Vitalijnak hívják, ukrán származású, és nagyon szereti az erdőt, a természetet, a vadászatot és a halászatot. Én sok mindent elmagyarázok neki a vadászatról és a halászatról, hiszen ezeket jól ismerem.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A gyerekeink is nagyon szeretnek a szálláshelyen lenni, a nagymamával és a nagypapával. Amikor pedig elkészült a saját házunk, vissza sem akartak menni a városba.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Tizenegy évig jártam iskolába, majd felvettek Hanti-Manszijszkban a Jugor Állami Egyetem Bölcsészkarára. Onnan egy másik lánnyal, Julia Tarhanovával eljutottunk Magyarországra. Egy tanévet töltöttünk ott, magyarul tanultunk. Nagyon boldog voltam, hogy a két szeretett nénit, Mártát és Ágit (Kerezsi Ágnes) ismét láthattam, és megismerhettem hazájukat. Budapest nagyon közel került a szívemhez, el sem akartam utazni onnan. A nénik sok szép helyre elvittek. Nagyon remélem, hogy egyszer majd a saját családommal is visszamehetek oda.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A Tyumenyi Állami Egyetem Jogtudományi Karán szereztem diplomát.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Férjnél vagyok, három gyermekem van, Viktoria, Anna és Artyom.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Oroszból fordította: Kerezsi Ágnes
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave