1.2.3. A nyelvek közös eredetre visszavezethető hasonlósága

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A történeti összehasonlító módszer azt vizsgálja, hogy melyek azok az elemek, illetve tulajdonságok két vagy több nyelvben, amelyek egy olyan időszak örökségének tekinthetők, amikor az adott nyelvek előzményei még egy nyelvet alkottak. Ahhoz, hogy ilyen elemeket (szavakat és toldalékokat), illetve szerkezeteket (mondattani jelenségeket) fel lehessen tárni, először szigorúan körül kell határolni, melyek azok a jelenségek, amelyek nem bizonyíthatnak nyelvrokonságot. Az előző pontok alapján pusztán a tipológiai egyezés még nem bizonyítja a nyelvrokonságot, ahogy önmagukban az érintkező területeken beszélt nyelvek közös tulajdonságai sem. Láttuk azt is, hogy a gyermeknyelvi és a hangutánzó szavak mindenféle rokonságtól függetlenül is emlékeztethetnek egymásra, valamint a véletlen egyezésekre is számos példa található. Az összehasonlító vizsgálatra leginkább a szavaknak azon csoportja alkalmas, amelyeknél kevésbé várható, hogy kölcsönzés útján kerülnek be egy nyelv szókészletébe. Ilyenek a testrésznevek, a rokonságnevek, a számnevek, a névmások, a természeti környezetre vonatkozó megnevezések, valamint az elemi cselekvéseket kifejező igék (ezeket részletesebben tárgyalja kötetünk 5. fejezete). Szintén alapvető célpontjai az összehasonlításnak azok az elemek, amelyek valamilyen nyelvtani funkciót töltenek be, mert ezekre ugyancsak kevésbé jellemző, hogy érintkezés során átkerüljenek egyik nyelvből a másikba. A rokonság megállapítása úgy történik, hogy a vizsgálni kívánt nyelvek szókészletét, valamint a nyelvtani elemek készletét összevetik, és megpróbálják kiszűrni, hogy van-e bennük jelentősebb számú olyan elem, amelyek szabályos hangmegfeleléseket mutatnak (részletesebben ezt a jelenséget kötetünk 4. fejezete írja le). Ha erre igen a válasz, akkor a vizsgálat még kiegészülhet azzal is, hogy megpróbálják összevetni a nyelvek mondattani jelenségeit: melyek azok közülük, amelyek szintén a közös örökség részének tekinthetők.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az Ethnologue nevű adatbázis szerint a ma élő 7168 nyelv 147 különböző nyelvcsaládba sorolható, de vannak olyan nyelvek is, amelyek rokontalanok. A nyelvcsaládokon belüli rokonsági viszonyokat leggyakrabban családfák segítségével ábrázolják. Ennek első elágazási pontja a nyelvcsaládhoz tartozó összes nyelv feltételezhető közös őse: az uráli nyelvek esetében ez az uráli alapnyelv, az indoeurópai nyelvek esetében az indoeurópai alapnyelv. Egy-egy nyelvcsaládon belül azonban vannak szorosabban összetartozó alcsoportok, az indoeurópai nyelveken belül például külön ágat alkotnak a germán nyelvek. Ezek az alcsoportok rajzolják ki a családfa további elágazásait, maguknak a csoportoknak a megállapítása pedig a további közös tulajdonságok vizsgálatán alapul. Ezek már az adott ághoz tartozó nyelvek közös újításai: olyan tulajdonságok, amelyek a többi rokon nyelvben nincsenek meg, jó okkal feltételezhető tehát, hogy az adott alcsoport innovációi. Kisebb bizonyító erővel bírnak, de szintén érdemes figyelembe venni azokat a jellemzőket is, amelyeket egy-egy alcsoport egységesen őrzött meg a közös alapnyelvből, míg a többi ágban esetleg csak szórványosan maradt fenn az adott jelenség. Azért kisebb az ilyen megőrzések súlya a vizsgálatban, mert az, hogy valami megváltozzon a nyelvben, sosem szükségszerű, tehát az ősi jelenségek megőrzése megtörténhet egymástól már függetlenedett nyelvekben is. Azok az elágazási pontok, amelyekből ezek a szorosabban összetartozó nyelvek alakultak ki, az ún. köztes alapnyelvek.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Fontos hangsúlyozni, hogy a családfa egy szükségszerűen leegyszerűsítő ábrázolásmód. Az uráli nyelvek alább közölt családfáján például már önmagában leegyszerűsítő az, hogy egy-egy nyelvként tünteti fel a hantit és a manysit, pedig, mint azt az előszóban jeleztük, ezeknek a nyelveknek a változatai inkább tekinthetők önálló nyelvnek, mint egy nyelv nyelvjárásainak. Hasonlóképpen nem tudja visszaadni azt sem, hogy az alapnyelvek sem lehettek homogének, azaz éppúgy változatokban éltek, mint a mai nyelvek, és éppúgy hatottak rájuk a környező nyelvek, mint a mai nyelvekre. A családfa segítségével nem ábrázolhatók a rokon nyelvek közötti areális érintkezések sem.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Annak ellenére, hogy az egykori valóságot képtelen visszaadni, mégiscsak hasznos ez az ábrázolásmód, mert segít átlátni az összetartozó nyelvek rokonságviszonyainak főbb vonásait. Uráli alapnyelvinek tekintünk tehát egy szót vagy nyelvtani elemet, ha annak legalább egy finnugor és legalább egy szamojéd nyelvben van megfelelője. Finnugornak akkor, ha legalább egy ugor és egy finn-permi nyelvből adatolható. Ugor minősítést pedig azok az elemek kapnak, amelyek szerepelnek a magyarban, és van megfelelőjük a manysiban vagy a hantiban. Az alábbi családfa pedig az uráli nyelvek kapcsolatrendszerének egy lehetséges megjelenítésmódja.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

1.2. ábra. Az uráli nyelvek
Forrás: Az uráli nyelvek hagyományos családfája Kulonen (2002) nyomán1
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Arról a kérdésről folytatható és folyik is tudományos eszmecsere, hogy a családfán szereplő nyelvek közül melyek és miért mutatnak több közös vonást, mint mások, de az tudományos szempontból már hosszú ideje nem kétséges, hogy maguk az uráli nyelvek összetartoznak, és azért tartoznak össze, mert valaha közös ősük volt. Mivel a nyelveknek és azok beszélőinek története összefonódik, így az őstörténeti kutatásban számos egyéb tudományterület (pl. régészet, történettudomány, néprajz, genetika) mellett a történeti-összehasonlító nyelvészet eredményeit is figyelembe kell venni. A nyelvrokonság megállapításában azonban a nyelvek beszélőinek története közvetlenül nem játszik szerepet, mivel kizárólag nyelvi adatokat vizsgálunk. Éppen ezért a nyelvrokonságot csakis a történeti-összehasonlító nyelvészet módszertanával lehet igazolni vagy cáfolni.
1 Kulonen, Ulla-Maija: Kielitiede ja Suomen väestön juuret. In: Grünthal, Riho (szerk.): Ennen, muinoin. Miten menneisyyttämme tutkitaan. Suomalaisen Kirjallisuuden Seura, 2002. 102–116.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave