Alig fél évszázaddal a Heliand után, 870 körül született meg a következő bibliai eposz, amely azonban írói szándékát, tartalmát, megformálását tekintve az ófelnémet irodalom új szakaszát nyitotta meg. A négy kanonizált szöveg alapján írt teljes Jézus-életrajz, az Evangelienharmonie szerzője Otfried, az észak-elzászi weissenburgi kolostor iskolájának tanára volt, képzettségét azonban ő is Fuldában szerezte meg. A tudomány segítségével kifejtett kinyilatkoztatást akarta olvasmánnyá tenni. Az ófelnémet nyelv dél-rajnai dialektusában megírt Evangéliumharmónia a karoling translatio imperii programjától öntudatosult frank nemzeti érzés kifejezése: a görögökkel és rómaiakkal egyenrangú ez a nép és a klasszikus tájakkal ez a föld. Sőt, most már Isten bölcsessége is a frankok közé költözött, hogy saját nyelvükön énekeljék Krisztus tetteit, olyan énekkel, amely egyenértékű a rómaiakéval. Ezt a tudományos-irodalmi igényességet nemcsak az erudíció szolgálta, mint például a Biblia eseményeit kísérő háromféle exegézis (moraliter, spiritualiter, mystice, erkölcsi, szellemi és misztikus értelemben), hanem az új rímes forma is. A rövid, négyütemű félsorokat ugyanis már végrím kapcsolja össze, bár ennek betartása nem kis gondot okozott Otfriednek: magánhangzó- sőt mássalhangzó-asszonáncot is elfogadott, de megtűrt rímtelen, alliteráló sorokat is. Előszavában utalt író barátaival tartott széles körű és intenzív kapcsolataira.