Az etikai kérdésekkel vívódó Nathaniel Hawthorne (1804–1864), a lélektani regény első jelentős amerikai képviselője mélyrehatóan elemezte főleg az új-angliai puritánok közösségeiben játszódó, komor tónusú műveiben a (legtöbbször rejtett) bűn, a bűntudat és az emberi közösségekből való kikapcsolódás dilemmáit. Ősei Új-Anglia első bevándorlói között voltak: ez nagyban színezte a magányos, töprengésre hajló ifjúban a múlt iránti fogékonyságot és a helyhez való kötődés érzetét. Büszke volt puritán őseinek kultúrateremtő eredményeire, de írásai beszámolnak a bigott ősök hibáiról, bűneiről (a kvékerek üldözése, aktív szerep az 1692. évi salemi boszorkányperekben) és főleg bűneik következményeiről is. Egyetemi tanulmányait követően több mint egy évtizedig a közélettől elszigetelten élt, majd állami hivatalokat vállalt a bostoni vámházban és a salemi kikötőigazgatóságon. Csaknem egy fél évet töltött a transzcendentalisták ismert utópista közösségében (Brook Farm), mely élményét – áttételesen – a Derűvölgy románca (The Blithedale Romance, 1852) című regényében örökítette meg. Az 1850-es években négy évet konzulként szolgált Angliában, majd két évig Olaszországban tanult és írt. Itteni élményei ösztönözték a római színhelyű Átalakulás vagy a Monte-Beni családrege (The Marble Faun, tkp. A márvány faun, 1860) című regényét. Utolsó esztendeit Amerikában, Concord városkában töltötte.