Pál József (szerk.)

Világirodalom


A költészet szabályrendszerének megfogalmazása

A nyelvújítás és -teremtés előbb (néhány irodalomban) a klasszika felfogásán belül, majd (néhány irodalomban) a klasszicista és a romantikus felfogás harcában jelentkező mozgalmában végül mindenütt a romantikus irány győzedelmeskedett. Mickiewicz költészetével szemben a varsói, ún. kései klasszicizmus hívei nem tudtak újabb érveket hozni. Az 1840-es esztendők szlovák nyelvteremtésének költői pedig – mindenekelőtt a kalandos életű Janko Král’ (1822–1876), valamint Andrej Sládkovič – nemcsak újraírták, vagyis létrehozták a szlovák irodalom – bár messze nem teljes – műfaji rendszerét, hanem a nemzeti költészet szolgálatába állítva kijelölték azokat a témákat, személyiségeket, megszólalási módokat és nyelvi fordulatokat is, amelyeket aztán a szlovák romantika első nemzedékének, a Štúr-iskolának a költészete rögzített. A romantika a 19. század második felére általánosan epigonizmusba fúl, és a 19. század végén a szlovák irodalom talán máig legjelentősebb személyisége, Hviezdoslav (eredeti neve: Pavol Országh, 1849–1921) föltárja a szlovák irodalom felejtésre kényszerített hagyományait (például a líriko-epikában), hogy a nemzeti költészet terén a kortárs európai líra bizonyos trendjeire nyisson.

Világirodalom

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2005

ISBN: 978 963 058 596 5

A kötet csaknem ötven nemzet irodalmának összehasonlítására vállalkozik, mindezt egységes folyamban, közérthető fogalmazással, mégis újszerű megközelítésekkel. Az antikvitástól egészen a kortárs-posztmodernig követi az írásokat. A fő fejezeteken belül a különböző nyelvű irodalmak önálló egységet alkotnak, ennek tiszteletben tartásával tárulkozik fel a világirodalom egysége és harmóniája. A könyv eredetisége és egyedülálló értéke abban áll, hogy a kis terjedelem ellenére számos, szakterületét kiválóan ismerő specialista jól összehangolt együttműködésével jött létre. A szerzők - közöttük akadémikusok és nagy egyetemeink irodalomprofesszorai - újszerű módon, változatos megközelítésben tárják az olvasó elé a világirodalom történeti folyamatát, azon belül pedig elsősorban a műalkotásokat. A kötet nemcsak a középiskolai tanulmányok lezárásához, hanem a felsőfokú képzés első éveiben is megkerülhetetlen mű. A Világirodalom népszerűségét mutatja, hogy már a második kiadása is megjelent.

Hivatkozás: https://mersz.hu/pal-vilagirodalom//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave