A gazdag kereskedőcsaládból származó, hivatalnoki tevékenységet folytató Ivan Alekszandrovics Goncsarov (1812–1891) viszonylag nyugodt életében egy világ körüli hajóút (1852–1854) jelentett változatosságot. Fő műve az Oblomov (1859). A regény értelmezése számos ellentmondáshoz vezetett. Akadt az irodalmi kutatásnak olyan ága, amely az Oblomov–Stolz kettősségben látta a cselekmény szervezésének és a szereplők jellemzésének – ezzel összefüggésben a nemzetkép-alakításnak – a legfőbb tényezőit. Ezen belül megoszlottak a vélemények: voltak, akik a nemes lelkű és fennkölt gondolkodású Oblomovval szembeállították az ügyes, nyüzsgő, szüntelen sürgő-forgó Stolzot, akit az orosz lényegtől (jóllehet az édesanyja orosz) idegen magatartásforma reprezentánsaként, és ennek következtében negatív szereplőként értékeltek. Mások viszont Oblomov lustaságában, cselekvésképtelenségében egy szatíráig hatoló oroszportrét véltek felfedezni, amivel szemben Stolz azért testesítheti meg a tevékeny, gyarapodó vállalkozót, mert benne nincsenek meg az oroszokat megbénító, tehetetlenséget előidéző tulajdonságok. Ily módon Goncsarov – és/vagy elbeszélője – idegengyűlölő szerzőként jelent meg, de benne látták az orosz önbírálat hatékony ábrázolóját is.