Szophoklész (Kr. e. 497–405) már pályája első évtizedében újításokat vezetett be. Ő léptetett fel először harmadik színészt, amivel a cselekmény mozgalmassága volt fokozható. A kar tagjainak számát tizenkettőről tizenötre emelte, amivel alkalmasint a zenei hatást növelte. Az ő idejében alkalmaztak végül először térhatású (perspektivikus) díszleteket. Nemcsak külsőségekben újított, hanem a darabok megnyitásában is, bár itt óvatosaknak kell lennünk, hiszen tőle is, Aiszkhülosztól is csak nagyon kevés művet ismerünk. Mindenesetre a fennmaradt és feltétlenül hiteles Aiszkhülosz-darabok a Kar bevonulásával vagy egy szereplő színre lépésével kezdődnek. (A kérdéses hitelességű Prométheusz nem, de ez, ha Aiszkhülosztól való, legkésőbbi műve, s így a Szophoklész-hatás elképzelhető.) Szophoklész minden ránk maradt darabja tudniillik két szereplő színre lépésével indul. (Az Oidipusz király annyiban eltérő, hogy ott a Kar és a Pap némán bejön, de a darabot a király és a Pap párbeszéde kezdi.) A prológus így nemcsak a kiinduló helyzet ismertetése, hanem mindjárt két szereplőnek egymáshoz és természetesen a helyzethez való viszonyán, tehát egy drámai helyzeten keresztül való ismertetése.