A 19. század második felének legnagyobb színházi sikere a verses romantikus drámát föltámasztó Rostand Cyranója (1897). Újítónak csak Henry Becque, a Hollók (Les Corbeaux, 1882) szerzője és a szimbolista Maeterlinck tekinthető. A naturalizmus a színházban nem nyújtott a regényéhez mérhető teljesítményt, ellentétben a külfölddel (Ibsen, Csehov, Hauptmann). A színjátszás megújításának, a rendezés teljesen új gyakorlatának létrejöttek ugyan a műhelyei (André Antoine, Lugné-Poe), a kor legnagyobb drámaírója, Paul Claudel azonban csak kivételesen jutott színpadhoz: az Angyali Üdvözlet (L’Annonce faite à Marie) első változatát Lugné-Poe mutatta be 1912-ben. A századelő egyik legnagyobb sikere Octave Mirbeau kitűnően megírt szatirikus darabja volt, Az üzlet az üzlet (Les Affaires sont les Affaires, 1903). Romain Rolland elképzelése a közönségnevelő „népszínházról” (Le Théâtre du peuple, 1903) illúziónak bizonyult. Merészebb és érdekesebb kísérlet volt a „totális színház” megteremtésére a párizsi kerékpárstadionban 1937-ben megrendezett Jean-Richard Bloch-darab, az Egy város születése (Naissance d’une Cité), amelynek dekoratőre Fernand Léger, két legnevesebb zeneszerzője pedig Darius Milhaud és Arthur Honegger volt. Megfelelő technikai feltételek hiányában a performance nem sikerülhetett igazán. A színjátszás megújításában több nagy rendező játszott meghatározó szerepet (Jacques Copeau, Louis Jouvet, a Koldusoperát Franciaországban elsőként bemutató Gaston Baty, Charles Dullin és Georges Pitoëff).