Viktória királynő halála után akuttá váltak a válságtünetek az angol társadalomban és kultúrában, főként a század első évtizede, VII. Edward uralkodása után (Edward-kornak nevezik), a valódi, jóvátehetetlen törést azonban az első világháború hozta. Noha angol földön nem folytak hadműveletek, a sosem látott kollektív mészárlás az európai műveltség egészét, annak legfontosabb alapfeltevéseit (a történelem mint haladás, az európai civilizáció felsőbbrendűsége, magasabb civilizáltsága, a ráció uralma az ösztönvilág felett stb.) kérdőjelezte meg, vagy inkább döntötte romba. Mindezt csak felerősítették a nagyrészt a kontinensről induló kulturális, szellemtörténeti és művészeti folyamatok és irányzatok. A Britszigetekről származó legfontosabb szellemi ösztönzés a modernista művészet felé a brit antropológia, elsősorban a skót tudós, J. G. Frazer Az aranyág (The Golden Bough, 1890-től) című nagyszabású összehasonlító antropológiai munkája. A két háború között felnövő nemzedékek egyrészt a háború okozta társadalmi és metafizikai trauma hatása alatt voltak, másrészt pontosan érezték, hogy átmeneti, válságperiódusban élnek, amelynek csak egy újabb apokaliptikus világégés vethet majd véget. Szintén jellemző, hogy a második világháború utáni válságidőszakban felerősödő kulturális nosztalgia sem a két háború közötti időszakra irányult, hanem az ötven év távolából egyre rózsaszínebb árnyalatban feltűnő Edward-kori alkonyatra („Edwardian twilight”).