Pál József (szerk.)

Világirodalom


Umberto Saba

Szegénységben élő, zsidó származású anya és a családot hamar elhagyó német apa gyermeke Umberto Saba (1883–1957), akit hároméves koráig szlovén katolikus dajkája nevelt. A kulturális, nemzetiségi, nyelvi és vallási feszültségek lelki traumái vezették a költőt az identitás problémájához, Freudhoz és Nietzschéhez. Névváltoztatása is (Poliról) az önazonosság keresésének a jele lehet. 19 éves korában kezd írni, versei újságokban, folyóiratokban és kis verses füzetekben jelentek meg. Műveit 1921-ben összegyűjtötte Daloskönyve számára. A mindennapok valóságából táplálkozó költészete az egyszerű élet hangjának, a tárgyi-dologi és emberi kapcsolatok örömeinek, bánatainak közvetlen, természetes, szelíd és igaz kifejezése, utalások, sejtetések nélkül. Gyakran idézi fel a gyermekkort, mely szemben áll jelene komor valóságával, de amelybe mindig gyötrő gondolatok, aggodalom és rejtett nyugtalanság is vegyül. Az emberszeretet, a szerelem, a táj, a város és a gyermekkor hagyományos témái friss hangon szólalnak meg verseiben.

Világirodalom

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2005

ISBN: 978 963 058 596 5

A kötet csaknem ötven nemzet irodalmának összehasonlítására vállalkozik, mindezt egységes folyamban, közérthető fogalmazással, mégis újszerű megközelítésekkel. Az antikvitástól egészen a kortárs-posztmodernig követi az írásokat. A fő fejezeteken belül a különböző nyelvű irodalmak önálló egységet alkotnak, ennek tiszteletben tartásával tárulkozik fel a világirodalom egysége és harmóniája. A könyv eredetisége és egyedülálló értéke abban áll, hogy a kis terjedelem ellenére számos, szakterületét kiválóan ismerő specialista jól összehangolt együttműködésével jött létre. A szerzők - közöttük akadémikusok és nagy egyetemeink irodalomprofesszorai - újszerű módon, változatos megközelítésben tárják az olvasó elé a világirodalom történeti folyamatát, azon belül pedig elsősorban a műalkotásokat. A kötet nemcsak a középiskolai tanulmányok lezárásához, hanem a felsőfokú képzés első éveiben is megkerülhetetlen mű. A Világirodalom népszerűségét mutatja, hogy már a második kiadása is megjelent.

Hivatkozás: https://mersz.hu/pal-vilagirodalom//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave