Pál József (szerk.)

Világirodalom


Friedrich Dürrenmatt [F. I.]

Hogy a (kis)polgári-jóléti társadalmára oly rátarti Svájc „mélyszerkezetében” rejtélyek, titkok, a létezést alapjaiban fenyegető ösztönök élnek, arra drámáival, novelláival és kisregényeivel Friedrich Dürrenmatt (1921–1990) mutatott rá. Nem kevésbé arra, hogy a 20. század antihumanista erői éppen úgy jelen vannak az erkölcseire, elkülönült világára büszke Svájcban, mint a paradoxonaiba vesző nagyvilágban, amely immár nem elsősorban a lét és látszat kibékíthetetlenségét példázza újra meg újra történeteiben, hanem szinte tanúsítja Dürrenmatt egyik elődjének, Kafkának A perben elhangzott mondatát: „A hazugságot avatják világrenddé.” A dürrenmatti dráma egyik legfontosabb eszköze a „leplezés” lelepleződése, a nyilvánvalóvá tétel, annak drámai dokumentálása. Valójában szinte minden történet „bűnügyi” történet, amelynek megfejtése/megfejtődése nem az igazság kimondásához, a tisztázáshoz vezet, hanem a bűn győzelméhez, beiktatódásához a polgári társadalomba. Ahhoz, hogy a néző nem pusztán szembesül a bűnnel, hanem kénytelen elfogadni a bűnt és annak következményeit. S jóllehet a dürrenmatti dramaturgia sokat köszönhet Brecht elidegenítési effektusainak, epizálásának, a bűnügyi elem hangsúlyos jelenléte jó néhány Dürrenmatt-színműben a rejtvényfejtés fordulatait és „izgalmait” kölcsönzi az előadásnak. Hozzá kell tenni, hogy nem utolsósorban Brecht példáját követve, maga Dürrenmatt is szívesen dolgozza föl újra, „radikalizálja” elődei színműveit, így Shakespeare János királyát, Strindberg Haláltáncát (Play Strindberg, 1969-es bemutató).

Világirodalom

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2005

ISBN: 978 963 058 596 5

A kötet csaknem ötven nemzet irodalmának összehasonlítására vállalkozik, mindezt egységes folyamban, közérthető fogalmazással, mégis újszerű megközelítésekkel. Az antikvitástól egészen a kortárs-posztmodernig követi az írásokat. A fő fejezeteken belül a különböző nyelvű irodalmak önálló egységet alkotnak, ennek tiszteletben tartásával tárulkozik fel a világirodalom egysége és harmóniája. A könyv eredetisége és egyedülálló értéke abban áll, hogy a kis terjedelem ellenére számos, szakterületét kiválóan ismerő specialista jól összehangolt együttműködésével jött létre. A szerzők - közöttük akadémikusok és nagy egyetemeink irodalomprofesszorai - újszerű módon, változatos megközelítésben tárják az olvasó elé a világirodalom történeti folyamatát, azon belül pedig elsősorban a műalkotásokat. A kötet nemcsak a középiskolai tanulmányok lezárásához, hanem a felsőfokú képzés első éveiben is megkerülhetetlen mű. A Világirodalom népszerűségét mutatja, hogy már a második kiadása is megjelent.

Hivatkozás: https://mersz.hu/pal-vilagirodalom//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave