Az utóbbi harminc év történései inkább az ausztriai születésű szerzők aktivizálódását mutatták. Mindenekelőtt az osztrák íróknak a közép-európai régió nyelvtudati viszonyait tematizáló prózai epikája hozott újat. A számos említésre érdemes mű közül Peter Handke (1942–) Az ismétlés (Die Wiederholung, 1986) című regényét emelnénk ki, amely a nyelv- és személyiségkeresésnek, az önazonosság föllelhetőségének történetét mondja el, a történések középpontjába az osztrák–szlovén viszonyt állítva, és a történeti, nyelvi, valamint a mentalitást érintő vonatkozásokat tartva szem előtt. Handke nyelvek között bolyongó figurája valóságos és nyelvi határokon lépne át, miközben a határátlépést akár devianciának is lehetne minősíteni. Nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy mekkora szerep jut a regényben Pleteršnik szlovén–német szótárának, és hogy a főszereplő nyelvtudatában szétválik a bensőséges, a békés, a természeti megnevezése a hivatalostól, a komolytól és a fenségestől, vagy ha tetszik, a fensőbbségestől. A nyelvi határ átlépésére való törekvés egyben kitérést jelent a magahitt válaszok elől. Mindenekelőtt azt próbálja meg érzékeltetni, hogy az osztrák irodalom kultúrák határán jött létre, és ezt a határhelyzetet a modernség utáni léthelyzetre is érti. Ebből a perspektívából Az ismétlés a nyelvi határhoz közelíti a személyiség határait, és ebben a határhelyzetben olvassa egymásra a nyelveket és a nyelvi kultúrákat.