Simone de Beauvoir (1908–1986) noha írt regényeket is, elsősorban mégis önéletrajzi művei és esszéi révén foglal el fontos helyet a század irodalmában. Regényei közül, már csak dokumentumértékénél fogva is, a háború után útját kereső értelmiség világát megelevenítő Mandarinok (Les Mandarins, 1954) emelhető ki és A megtört asszony (La femme rompue, 1967), a maga választotta házasság fogságában vergődő nő első személyben, illetve naplóformában elbeszélt története. Beauvoirt a Temps modernes köréhez tartozó baloldali értelmiségiként ismerték meg, csakhamar ő lett nemzedéke leghíresebb nőírója, s A második nem (Le Deuxième Sexe, 1949) megjelenését követően a modern feminista gondolat első számú képviselője. A második nem merészen új vállalkozás volt, amennyiben a nő helyzetét ezúttal nő tette tudományos igényű vizsgálódás tárgyává. Kiderült, hogy a nőkérdést nem lehet Ibsen módjára megoldani: „Ugyan miért akar a nő egyenrangú társunk lenni, amikor úgyis mindenben fölöttünk áll?” Beauvoir kritikája nem kímélte a nőket sem: maguk is táplálják az őket sújtó előítéleteket. A mű fogadtatása bizonyította, hogy nem marginális problémáról volt szó. Beauvoir maga élő példája volt az emancipációnak, egyfelől mint a kemény versenyvizsga akadályát 1929-ben sikerrel vevő filozófia szakos tanár, másfelől mint Sartre-nak nemcsak élettársa, hanem „harcostársa” is. Élete és műve elválaszthatatlanná vált Sartre-étól. Mint Aragon és Elsa Triolet, de egészen más szereposztásban, ők is a múlt század legendás párosává váltak. Konfliktusoktól sem mentes közös történetük Beauvoir emlékirataiból, utóbb kiadott levelezésükből és naplóikból olvasható ki.