A Kr. e. 2. század folyamán Alexandria fokozatosan elvesztette meghatározó helyzetét a műveltségben, e szerepet Pergamon, majd szónokiskolája és Poszeidóniosz révén Rhodosz vette át, míg végül a művelődés kérdésében is Rómáé lett a vezető szerep. A görög történetírók Róma történetét írták meg. Így először a halikarnasszoszi Dionüsziosz (Kr. e. 1. század második fele) a régi Rómáét, Róma alapításától az 1. pun háborúig, nem mindig értve jól a régi római intézményeket. A Kr. u. 2. században Appianosz írt római történelmet a kezdetektől a maga koráig. A régi római történelmet követő időket az egyes népekhez kötve tárgyalja, amint azok Rómával összeütközésbe kerültek – ebben a hérodotoszi szerkesztést követve. Legfontosabb része a polgárháborúkat tárgyaló könyvek, a korszak egyetlen ránk maradt részletes történeti ábrázolása, melyre ugyan a „tragikus történetírás” nem maradt hatás nélkül, de amely ugyanakkor, az ókori történetírásban eléggé ritka módon, a gazdasági folyamatokra is tekintettel van. Ugyancsak teljes római történelmet írt Cassius Dio (kb. Kr. u. 155–235), akinek nyolcvan könyv terjedelmű, az elbeszélésben évenként haladó munkájából a Kr. e. 68. és Kr. u. 47. közti időszakot tárgyaló rész maradt fenn, a többiből kivonatok. Dio különösen a császárkorra vonatkozólag fontos forrás, bár az elbeszélést olykor történetbölcseleti elmélkedések és a szereplők ajkára adott kissé anakronisztikus fejtegetések színezik (egy Maecenas ajkára adott politikai program a Severusok korának időszerű gondolatait tartalmazza).