Major László (szerk.)

A katasztrófa-készenlét, a reagálás és a beavatkozásbiztonság egészségügyi alapjai

9. Az egészségügy szerepe katasztrófák elleni védekezés szervezeti rendszerében, az egészségügyi szervezetek együttműködése

Radnóty Gábor

Gyakorlatilag nincsen olyan katasztrófatípus, melynek következményei azonnal vagy hosszabb távon, közvetlenül vagy közvetve ne lennének káros kihatással az emberek egészségére vagy testi épségére.

Ebből kifolyólag az egészségügyi tekinthető a leginkább érintett ágazatnak a katasztrófahelyzetek kezelésben, mivel az árvíztől a földrengésig, a migrációtól a nukleáris balesetekig, a járványoktól a külső vagy belső fegyveres konfliktus sérültjeinek ellátásáig minden rendkívüli esemény kezelésére fel kell készülnie. (A fentiekre tekintettel a továbbiakban sérült alatt értendők a vegyi sérültek, a sugársérültek és a fertőző betegek is.)

A katasztrófa-egészségügyi ellátás fogalma először 1997-ben, az egészségügyi törvényben jelent meg a hazai jogrendben.

Természetesen az egészségügy, illetve az egészségügyet irányító tárca részéről a katasztrófa elhárításra való felkészülés nem 1997-től kezdődött.

Ezen a téren a korábbi évtizedekben is igen komoly tervezési, szervezési munka folyt, és az akkori centrális irányításnak megfelelően bizonyos feladatok területi végrehajtása intézményekre, de akár személyekre, névre szólóan lebontva került kidolgozásra.

A korábbi évtizedek felkészülésében a polgári egészségügyi intézmények mellett az egészségügyi kapacitások jelentős részét a hadsereg meglévő, illetve háború esetén létrehozásra kerülő tábori egészségügyi intézményhálózata képezte. Ezt az ellátó kapacitást egészítette volna ki háború esetén – a békeidőben működő kórházak ágyszámát többszörösen meghaladó kapacitást képviselő, a mai mértékkel mérve – rendkívül nagy számban telepítésre kerülő orvosi segélyhelyek, a többféle szakmai profilú kiegészítő szükségkórházak és önálló működésű szükségkórházak hálózata. A szükségkórházak jellemzője volt az alacsony békeidejű feltöltöttség, a hosszú telepítési idő, a tábori körülményeket biztosító gyenge felszereltség és az alacsony egészségügyi létszám.

A katasztrófák bekövetkezése esetén szükséges egészségügyi ellátás a háborús célra mozgósítható erőforrások tört részének felhasználásával, az ellátó kapacitások a szükséges mértékű részleges bevonásával, mozgósításával történhetett volna.

Mivel a katasztrófákra történő egészségügyi felkészülés a háborús felkészülés része, annak mintegy mellékterméke volt, ez megnyilvánult abban is, hogy a felkészülési, tervezési, szervezési, tartalékolási tevékenységek túlnyomó részét nem lehetett a publikus jogszabályok útján szabályozni. Ezeket – az állami igazgatás egyéb jogi eszközei kategóriába tartozó – szigorúan titkos és titkos kormányhatározatok, honvédelmi miniszteri és egyéb miniszteri utasítások és nem kevésbé titkos, szolgálati használatra készült szabályzatok, intézkedési és végrehajtási tervek, irányelvek szabályozták és írták elő, s ennél fogva a katasztrófákra történő felkészülés is csak a tervezésben és a végrehajtás irányításában közvetlenül érintettek számára volt megismerhető.

A kilencvenes évek közepétől a politikai környezet és a hadviselés módjának változásával, a várható veszteségek csökkenését követve, a tömeges sérültellátás kapacitás szükségletei is folyamatosan mérséklődtek. A háborús felkészülés szerepének csökkenésével egyre inkább előtérbe került a természeti és civilizációs katasztrófahelyzetek következményeinek kezelése.
Ez folyamat tükröződött az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvényben. Ennek XIV. fejezete az egészségügyi válsághelyzeti ellátásról rendelkezik, amely az egészségügyi válsághelyzetekben az ellátás sajátos keretek közötti formája.

Az egészségügyi törvény az egészségügyi ágazat sajátos felelősségének és feladatainak, és az azok végrehajtásához szükséges mozgástér biztosításának aspektusából határozza meg az egészségügyi válsághelyzet fogalmát.

A törvény kétféle egészségügyi válsághelyzetet különböztet meg.

Az egyik típus definíciója szerint egészségügyi válsághelyzetnek minősül minden – rendszerint váratlanul bekövetkező – esemény, amely a polgárok életét, testi épségét, egészségét, illetve az egészségügyi szolgáltatók működését veszélyezteti, illetve károsítja két feltétel együttes fennállása esetén:

a károsodás olyan mértékű, hogy az, az egészségügyi ellátási szükségletek és a helyben rendelkezésre álló kapacitás közötti aránytalanság kialakulásához vezet,
az egészségügyi hatóság, az egészségügyi szolgáltatók, valamint más állami és önkormányzati szervek együttműködését teszi szükségessé, függetlenül attól, hogy erre az Alaptörvény szerinti különleges jogrend idején – váratlan támadás, megelőző védelmi helyzet, rendkívüli állapot, szükségállapot, veszélyhelyzet – vagy azon kívül kerül sor. Ebben az esetben tehát természeti vagy civilizációs katasztrófa bekövetkezése vezethet az egészségügyi válsághelyzet kihirdetéséhez Ebbe a kategóriába tartozik az Egészségügyi Világszervezet Nemzetközi Egészségügyi Rendszabályai szerinti nemzetközi közegészségügyi-járványügyi szükséghelyzet is.

A fentiekből következően egészségügyi válsághelyzet bekövetkezésre, illetve kihirdetésére normál időszakban is sor kerülhet.

Az egészségügyi válsághelyzet másik típusa, amikor nem következik be a fenti definíciónak megfelelő, tömeges sérült ellátást igénylő valamilyen katasztrófahelyzet, hanem olyan körülmény alakul ki, amely egy vagy több gyógyintézet ellátási területéhez tartozó lakosság egészségügyi ellátását súlyosan és közvetlenül akadályozza, feltéve, hogy az ellátási területéhez tartozó lakosság más gyógyintézet általi ellátása aránytalan nehézséggel járna.

Ez esetben tehát az egészségügyi intézményrendszer részeinek működési-működtetési zavara okozza egészségügyi válsághelyzetet.

Visszatérve a természeti vagy civilizációs katasztrófa bekövetkezésével kapcsolatos egészségügyi válsághelyzethez, a fegyveres konfliktus viszonyai közötti egészségügyi ellátás és a békeidőben bekövetkező katasztrófák következményeinek felszámolására hivatott ellátás éles határral több okból ma sem különíthető el egymástól.

Egyrészt felértékelődött a civil egészségügyi ellátó rendszernek a fegyveres konfliktus esetén szükséges szerepvállalása, másrészt, a felkészülés azért sem osztható két egymástól teljesen elkülönült feladatra, mivel a személyi tárgyi és szervezeti feltételrendszerük is közel azonos, a mindenkori rendelkezésre álló, működő vagy tartalékban lévő intézményrendszerre, azok eszközeire és személyi állományára épül, továbbá mindkét esetben az alaphelyzet lényege is hasonló:

az ellátásra szorulók száma hosszabb-rövidebb ideig meghaladja a rendelkezésre álló egészségügyi ellátórendszer teljesítőképességét, ezért egyrészt pótlólagos kapacitásokat kell bevonni, az aránytalanság mértékének csökkentésére, másrészt
a szakmai ellátásban kényszerűségből a kompromisszumos medicina elvei kerülhetnek alkalmazásra.

Ez utóbbi azt jelenti, hogy az ellátás békeidőben (normál időszakban) érvényes szakmai szabályai csak részben érvényesülhetnek, és betartásuk alárendelődik annak a célnak, hogy a körülményekhez képest minél több gyógyulásra, életben maradásra esélyes sérült megmentése legyen lehetséges – akár a normál időszakban alkalmazható eljárásoknál radikálisabb beavatkozások árán is –, illetve annak a súlyos és felelősségteljes döntésnek az árán is, hogy a jó eséllyel még megmenthetőket ellátó kapacitások nem köthetők le az életben maradásra esélytelen sérültek – eszköz, személyzet és időigényes – ellátásához.

A katasztrófákkal kapcsolatos egészségügyi válsághelyzetek felszámolása gyakorlati szempontból úgy is csoportosítható, hogy keletkeznek-e tömegesen sérültek, mérgezettek, sugársérültek, fertőző betegek, és ennek következtében milyen a beavatkozás időfaktora.

Azonnali egészségügyi reagálást, sürgősségi ellátást követelnek például a súlyos ipari balesetek, a vegyi haváriák, a meghatározott sugárzási szint felett a nukleáris és radiológiai balesetek, súlyos tömeges közúti, vasúti, légi és vízi balesetek, a nagyszámú sérülttel járó robbanások, a kémiai, biológiai, radiológiai vagy robbanó anyagokkal végrehajtott terrorcselekmények, a földrengés.

Alacsonyabb időfaktorúak azok az események, melyek többnyire előre jelezhetők, vagy jellegüknél fogva lassabban kialakulva vezethetnek katasztrófahelyzethez.

Ilyenek például többek között a járványok, az árvizek, a belvizek, a szélsőséges időjárási események, a tömegrendezvények, a tömeges migráció, a környezetszennyezés, a kommunális szolgáltatások kiesése, továbbá a különböző okból bekövetkező, különböző mértékű fegyveres konfliktusok, egészen a háborús eseményekig bezárólag.

A felszámolás tekintetében fontos tényező az események dinamikája. Egyáltalán nem mindegy, hogy egy esemény során (pl. földrengés, ipari baleset, terrorcselekmény stb.) közel egyidejűleg következik be a tömeges sérülés és ezt követően újabb esetekkel már nem vagy csak kisebb mértékben kell számolni, vagy egy időben elhúzódó eseményről van szó (pl. járvány, fegyveres konfliktus stb.) amikor heteken, hónapokon át folyamatosan vagy kiszámíthatatlanul, periodikusan kell biztosítani a tömegesen jelentkező sérültek ellátását.

Az egészségügyi válsághelyzeti ellátás egy többszektorú egészségügyi intézményrendszerre hárulna, melyben egymás mellett léteznek és működnek állami tulajdonú országos intézmények, önkormányzati és egyházi intézmények, csoportos és egyéni egészségügyi vállalkozások. A piacgazdaságban természetes tulajdonosi sokszínűség egy katasztrófa felszámolása során általában nem előnyös, mivel akkor a gyors határozott és egységes cselekvés egységesebb szervezeti struktúrát és egységes centralizáltabb irányítást is követelne meg. A kórházak állami kezelésbe vétele megkönnyíttette a válsághelyzetek kezelésének irányítását.

Mivel a ma működő egészségügy intézményrendszerében az állami, az önkormányzati, a vállalkozói és az egyházi tulajdon egyaránt megtalálható, az irányításukra elsősorban a működési feltételeik személyi, tárgyi képesítési feltételrendszerének jogi szabályozása, szakmai irányelvek előírása, szakmai útmutatók kiadása útján van lehetőség.

Ez az eszközrendszerrel biztosítja, hogy az egészségügyi ágazat katasztrófahelyzetben továbbra is jól felépített egységes rendszerként legyen képes megfelelni a jelentkező többletfeladatoknak és a lehetőségekhez képest szervezetten végezze a tömeges ellátás szakmai feladatait.

Az egészségügyi válsághelyzeti ellátás három fő pilléren alapul, amelyek szigorúan feltételezik egymás meglétét. Bármelyik hiánya csökkentené a rendszer egyenszilárdságát, veszélyeztetné vagy ellehetetlenítené a rendkívüli körülmények és követelményeknek való megfelelést. Ezek a következők:

Az egészségügy meglévő, működő intézményrendszere, beleértve az anyagi, tárgyi feltételeket és a humán erőforrásokat.
A tartalékok [elsősorban az Állami Egészségügyi Tartalék (ÁEüT), továbbá az egyéb bevonható erőforrások, logisztikai támogatások, amelyek más tárcák felügyelete alatt állnak, továbbá a civil szervezetek és a nemzetközi segítségnyújtás].
A felkészülés rendszere (amely magában foglalja a különböző szintű és tartalmú tervezést, az irányítási rendszert, a felkészülést, beleértve a szükséges erőforrások kialakítását, valamint a jogi háttér megteremtését és folyamatos karbantartását).

A felkészülés és reagálás lépcsőfokai a szubszidiaritás és a progresszivitás elveinek figyelembevételével egymásra épülve egységes rendszert képeznek.

A katasztrófa-készenlét, a reagálás és a beavatkozásbiztonság egészségügyi alapjai

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 706 8

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

A tankönyv és a kapcsolódó tantárgy Magyarországon, illetve Közép-Európában teljesen új, egyedülálló, reményeink szerint egy újszerű katasztrófa-orvostani oktatás újabb meghatározó lépése. Létjogosultságát és időszerűségét az utóbbi idők katasztrófái is bizonyítják. Jelen tankönyv a tömegeket érintő, különböző okokból létrejövő egészségkárosodás diagnosztikus, terápiás, preventív és szervezési kérdéseit tárgyalja a nagy tapasztalattal és széles látókörrel rendelkező, a hazai egészségügyben ismert és elismert szerzők tollából. Az elmúlt évtizedek katasztrófáinak (nukleáris, vegyi balesetek, „emerging infections”, cunamik stb.) tapasztalatait, elemzéseinek következtetéseit a szerzők gondosan beépítették a klasszikus ismere-tek tárházába. A kritikus infrastruktúra egészségügyi vonatkozásának taglalása, valamint a hazai szakirodalomban először megjelenő beavatkozásbiztonság fogalmának megalapozása, tárgyalása pedig jelentős mérföldkő a téma kutatásában. Külön erénye a könyvnek, hogy valamennyi új elméleti megállapítás és a gyakorlati tapasztalat beillesztésre került egy komplex vezetési rendszerbe, amelyre már nagy szükség volt az egészségügy békeidőszaki és válsághelyzeti irányításában.

Hivatkozás: https://mersz.hu/major-a-katasztrofakeszenlet//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero