Major László (szerk.)

A katasztrófa-készenlét, a reagálás és a beavatkozásbiztonság egészségügyi alapjai


A KOMPROMISSZUMOS MEDICINA FOGALMA

A kompromisszumos medicina fogalma a katonaorvostanban jelent meg. Háborúra készülvén a katonai alakulatok (hadseregek) már évezredek óta orvosokat, ápolókat, gyógyításra használt eszközöket és gyógyhatású készítményeket vittek magukkal tudván, hogy a csaták során nagyszámú harci sérülttel kell számolniuk. A sérülésről való gondoskodás tudata a katonák harci szellemét is fokozta: tudták, hogy sérülésük esetén megkísérlik életük megmentését.
Az évszázadok során szerzett katonaorvosi tapasztalat egyértelműen bizonyította, hogy valamennyi sérült ellátását nem tudják optimálisan módon biztosítani az azonos időben azonos helyszínen megjelenő sérültek nagy száma és a rendelkezésre álló eszközök (személyzet, gyógyszerek, műszerek) korlátozott volta miatt.
A cél természetesen a minél nagyobb számú sérült megmentése volt, és e cél elérésének lehetőségeit keresve alakult ki a jelenleg is érvényes szabály: korlátozott lehetőségek között (a békeidők orvosi gyakorlatával ellentétben) a megmenthetőnek ítélt betegek csoportjának kell a rendelkezésre álló lehetőségeket biztosítani és az igen kedvezőtlen kilátással bíró esetek csak tüneti kezelésben részesítendők. A látszat ellenére ez tekinthető a leghumánusabb megoldásnak, mert az enyhe és középsúlyos esetek kilátásai a legjobbak és e csoport tagjai alkotják a sérültek többségét (5×20 szabály: az összes sérült 60 százaléka enyhe és középsúlyos sérült).
Természetesen kedvező körülmények között a súlyos és rendkívül súlyos sérültek eseteiben is közelíteni kell az ellátás színvonalát a „békeidők” gyakorlatához (napjaink „korlátozott háborúi” – például missziós tevékenységünk – során egy időben és azonos helyen nagy számú harci sérült egyidejű megjelenésére nem számítunk), így hazánk jelenlegi katonaorvosi doktrínája az ellátás színvonalát a békeidők protokolljainak megfelelően írja elő „minősített helyzetekben” is.
A háború alapjában véve nem más, mint egy előre tervezett katasztrófahelyzet. Nem tekinthető tehát véletlennek, hogy a katasztrófákat jellemző ellentmondás (nagyszámú ellátásra szoruló sérült elégtelen volumenű ellátó kapacitással) megoldási lehetőségeként a katasztrófa-orvostan átvette a háborús sérültellátás évszázados tapasztalataira épülő „kompromisszumos medicina” módszerét.
 

A katasztrófa-készenlét, a reagálás és a beavatkozásbiztonság egészségügyi alapjai

Tartalomjegyzék


Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 706 8

A tankönyv és a kapcsolódó tantárgy Magyarországon, illetve Közép-Európában teljesen új, egyedülálló, reményeink szerint egy újszerű katasztrófa-orvostani oktatás újabb meghatározó lépése. Létjogosultságát és időszerűségét az utóbbi idők katasztrófái is bizonyítják. Jelen tankönyv a tömegeket érintő, különböző okokból létrejövő egészségkárosodás diagnosztikus, terápiás, preventív és szervezési kérdéseit tárgyalja a nagy tapasztalattal és széles látókörrel rendelkező, a hazai egészségügyben ismert és elismert szerzők tollából. Az elmúlt évtizedek katasztrófáinak (nukleáris, vegyi balesetek, „emerging infections”, cunamik stb.) tapasztalatait, elemzéseinek következtetéseit a szerzők gondosan beépítették a klasszikus ismere-tek tárházába. A kritikus infrastruktúra egészségügyi vonatkozásának taglalása, valamint a hazai szakirodalomban először megjelenő beavatkozásbiztonság fogalmának megalapozása, tárgyalása pedig jelentős mérföldkő a téma kutatásában. Külön erénye a könyvnek, hogy valamennyi új elméleti megállapítás és a gyakorlati tapasztalat beillesztésre került egy komplex vezetési rendszerbe, amelyre már nagy szükség volt az egészségügy békeidőszaki és válsághelyzeti irányításában.

Hivatkozás: https://mersz.hu/major-a-katasztrofakeszenlet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave