Az eddigi huszonhárom fejezetben a szerzők és az olvasók igen hosszú utat jártak be a katasztrófa – felkészülés és reagálás egészségügyi alapjai témakörben. Számos tudományterületen, azok határmezsgyéin mozogva próbáltak válaszokat adni és kapni a katasztrófákra való felkészülés feladataira. Azok prognosztizálható vagy váratlan bekövetkezése esetén, a kezelésük lehetséges módjaira, feladataira. Úgy az elméleti fejtegetések, mint gyakorlati példák, bevetési tapasztalatok szintézise abban az irányban próbált válaszokat adni, miként lehet sikeresebben felkészülni egy katasztrófahelyzetre, alapvetően egészségügyi és vezetési szempontokból. A tankönyv második részében a szerzők részletesen taglalták a katasztrófa- orvostan lényegét, hogy ebből a szemszögből mit is jelent a prevenció a katasztrófaorvoslásban, s erre hogyan épül rá a kompromisszumos medicina a kárterületen. Hol direkt módon, hol utalásokkal vezették rá a tanulni vágyókat azokra az alaptételekre, amelyek a különböző szintű sérült vagy beteg osztályozást, és az ellátást katasztrófahelyzetben meghatározzák. Rámutattak arra a rendkívül nehéz felelősségre, amit ez a tevékenység a gyógyító személyzetre terhel a kompromisszumos medicina gyakorlása közben. Részletesen taglalták azokat a különbségeket, amelyekkel egy belgyógyásznak, sebésznek vagy akár egy fogorvosnak szembe kell néznie egy kárterületi betegellátás során. Erre a pszichés és szakmai kihívásra próbálja a tantárgy és segédeszközként a jelen tankönyv felkészíteni a holnap orvosait és egészségügyi vezetőit. Úgy gondoljuk, direkt vagy indirekt módon az is kiderült, hogy ilyen helyzetbe bárki kerülhet a lakhelyén. Ugyanakkor azt is világossá tették a szerzők, hogy a katasztrófa- orvostani szakterületet választók különlegesen szép és nehéz utat választanak. Egyszerre kell jó elméleti és gyakorlati szakembernek lenni. Egyszerre jó csapatjátékos, ugyanakkor kreatív gondolkodású, magát különleges helyzetben is feltaláló személy az, aki ezt az utat választja. Végezetül, pszichésen és fizikailag felkészült, némi túlélőképességgel bíró egyén legyen az, aki a katasztrófák következményeinek felszámolásában hivatásszerűen részt akar venni, legyen az orvos vagy más szakmai vezető.

 

Természetesen a jelen tankönyv nem az abszolút, és nem a tökéletes tudás tárháza. A szerkesztők egy, az általuk fontosnak tartott vezérfonal mentén fűzték fel a szükségesnek vélt ismeretek láncát, hiszen a sok kapcsolódó egyéb szakterület vagy tudományág terjedelmi okból sem kerülhetett volna a tankönyvbe. Éppen ezért az alábbiakban némi kitekintést próbálunk adni azoknak, akik a teljesség irányába kívánnak még elmozdulni. Elsősorban tesszük ezt az általános részt illetően. Az orvosi fejezetekben azokkal a szintén általánosítható problémákkal foglalkozunk most, amelyhez szakorvosi tudás és gyakorlat nem szükséges.