A könyv fejezetein végigvonuló természeti és civilizációs katasztrófákat a klasszikus iskola szerint értelmezték, értékelték, vizsgálták a szerzők. Megjelent a könyvünkben egyfajta újabb szemlélet is, amikor is a katasztrófákat prognosztizálható vagy nem prognosztizálható, tehát nem előre jelezhetőkre osztottuk föl. Számtalan katasztrófafajtával vagy az emberiség előtt álló katasztrófaszerű kihívással nem foglalkoztunk részletesen. Ilyen a klímaváltozás és vele összefüggésben a globális fölmelegedés, annak ezerféle fizikai, biológiai következményével. Sokat emlegetjük ugyan itthon a vízzel összefüggő katasztrófákat, de csak egy oldalról, arról, amikor sok a víz. Kevesebb helyet kap a vízhiány, a vízbiztonság. Ebben a témában egy, a közelmúltban lezajlott konferencián kiderült, hogy a hazai ivó-, gyógy- és termálvizeket egyre mélyebbről kell fölhozni, és a talajvízszint, különösen a Kiskunságban, rohamosan csökken. Ennek fő oka, hogy a szükséges 30–40 nagyméretű árvízi tározó helyett – a rendszerváltás utáni kormányok – kettőt tudtak csak kiizzadni. Rossz politikai döntés következtében föladtuk a Nagymaros-Visegrádnál elkezdett tározót, és vízierőművet. Hármas kárunk keletkezett, ami valójában sokkal több! Nem tárolunk vizet, és nem tudjuk a Duna Bizottságban vállalt 25 dm-es hajózási vízmélységet biztosítani. Nem tudunk ott tiszta, megújuló energiát termelni, így venni kell azt. Végül fizethetjük a jelentős büntetést a szerződés megszegése miatt, és ráadást erőművünk sincs. A magyar politikai elit megbízhatóságáról, hitelességéről ne is beszéljünk. Az EU felmérés szerint a felszíni vizeink több mint 50%-a szennyezett. A konferencia idején – az uniótól erre kapott igen jelentős pénzösszeghez – nem volt meg a magyar kormány csekély kiegészítő kerete. Így bánunk az amúgy is fogyó vizeinkkel, miközben az Alpok hó- és gleccsermennyisége is erőteljesen csökken, ami a Duna forrásvidékét veszélyezteti. Eközben a világ népességének egy igen jelentős része a földünk olyan részén él, ahol a felszín alatti víztestek a kimerülés határán vannak. Ilyenek Észak-Afrika, Közel-Kelet, és Ázsia nagy része. Amennyiben csak a napi ivóvízproblémákat nézzük, sok százmillió ember kelhet útra egyszer majd, ha élni akar. Elértünk az ellenőrizetlen migrációhoz, és annak csak egy szűk szakmai következményéhez, az így keletkező egészségügyi problémákhoz, amivel szintén keveset foglalkoztunk. Amúgy az a migráció már lehet nem is az lesz, hanem inkább népvándorlás, annak minden következményével.