III. Mikhaél, I. Baszileiosz és Bölcs Leó (886–912) korában a kultúra legnagyobb alakja Phótiosz (810 k.–893 után), az antik tradíció, a klasszikus irodalom legkiválóbb ismerője, íróként a legkülönbözőbb profán és egyházi műfajok művelője, aki a grammatika, a retorika, a filozófia, a költészet, a medicina s szinte minden egyéb tudomány területén nemcsak kortársait múlta felül, hanem a klasszikusokkal is versenyre kelhetett. Az előkelő származású, kivételesen tehetséges és művelt férfiú rendkívüli személyiség volt, aki az irodalom és a tudományok művelésén túl fiatal korában a császári kancellárián, majd a pátriárkai trónon (858–867, 877–886) is kiválóan látta el feladatát, és jelentős államférfiként a történelemnek, illetve az egyetemes egyház történetének is alakítója lett (szláv népek térítése, egyházszakadás). Irodalmi műveltségéről ad képet (egyben az első görög irodalomtörténetnek is tekinthető) a Bibliothéké című fiatalkori munkája, amelyben az antik és középkori, világi és egyházi irodalomból közel 300 művet mutat be és elemez a történetírástól a szerelmi regényig, a retorikától a teológiai vitairatig (csak a költészet és a dráma hiányzik). Jelentős szónoki munkásságából csupán egy 17 beszédet tartalmazó válogatás maradt fenn. Közel 300, egyházi és világi témáról írott értekezést foglal magában az Amphilokhia című gyűjteménye. A pápasággal folytatott dogmatikai polémiájának legjelentősebb darabja a Szent Lélek tanításáról című mű, amelyben először veti fel a később oly sokat vitatott „filioque-kérdést”.