E gyűjtemények közül legrégebbi a Rg-Véda tíz könyve. Ennek költeményei századok folyamán keletkeztek, s ennek következtében nagyon különféle képzetek nyilvánulnak meg a gyűjtemény 1028 költeményében. Vannak olyanok, melyekben egy marhacsordák birtoklására és hírnévre sóvárgó harcos közösség ünnepli a maga harcos isteneit, vannak, amelyek természeti erőket (tűz, hajnal, az ég stb.) képviselő isteneket magasztalnak, vannak, amelyek halottakat siratnak, s vannak, melyek szorosan kapcsolódnak a kultuszcselekményhez. (Irodalmi szempontból általában nem ezek a legértékesebbek). Vannak himnuszok, melyek csak párbeszédből állnak. Ezt a párbeszédet talán prózai „összekötő szöveg” tette érthetőbbé, s így ezek akár az epika, akár a dráma irányába voltak továbbfejleszthetőek. Ilyen a Purúravasz és Urvasi apszarasz (tündér) szerencsétlen szerelméről szóló költemény (10, 95). Urvasi egy ideig boldogítja a belé halálosan szerelmes férfit, azután elhagyja, és a könyörgőt ridegen elutasítja. „Nőkkel nincs barátság: hiéna-szívek ők.” A történetet – mint arról még lesz szó – többféleképpen feldolgozták. A viszonylag kései himnuszok között (ilyenek főképp a 10. könyvben vannak) akadnak filozófiai szempontból érdekesek, pl. a Teremtéshimnusz címen emlegetett (10, 129): „Nem volt akkor [a teremtés előtt] sem létező, sem nem-létező.” Lélektani szempontból érdekes az a költemény (10, 34), melyben egy szenvedélyes kockajátékos beszél, aki szeretne szenvedélyétől, mely miatt családi élete is tönkrement, szabadulni, de nem tud.