A korszakban az epikához képest szerényebb eredményeket felmutató lírai költészet európai hatású alakja, a barokk költői stílus kidolgozója Giovan Battista Marino (1569–1625), akinek a nevéből képzett szóval jelölték az egyik legjelentősebb barokk stílusirányzatot, a marinizmust. Élete meglehetősen fordulatos volt: túlélt egy gyilkossági kísérletet, többször ült börtönben, de a legmagasabb egyházi méltóságok és világi hatalmak (Medici Mária, XIII. Lajos) dédelgetett kedvence is volt. A zenei és művészi hatásokat kitűnően tudta megjeleníteni a vers eszközeivel. La Galeria (1619) például (részben saját tulajdonában lévő) képzőművészeti alkotásokat ír le, máskor élő emberek arcvonásai kaptak verbális formát. Különféle metrum szerint írt nyolc mitológiai és négy pásztoridillt mutat be a Pásztorsíp (Sampogna). Az Ovidius alapján szerzett alkotások visszatérő eleme az átváltozás. Fő művének a Párizsban megjelent, XIII. Lajosnak ajánlott, több mint ötezer ottava rimából álló (mintegy 45 ezer verssor!) Adoniszt (Adone, 1623) tartják. A hatalmas költemény témája az udvari környezetben igen divatos mitológiai történet, Venusnak a fiatal Adonisz iránti szerelme, majd a vaddisznótól megsebzett fiú halála. A poémának alig van narratív váza, helyette a hasonlatok, analógiák, metaforák, egyéb alakzatok és képek burjánzanak vég nélküli sorban. A mű erotikus tartalmához szervesen kapcsolódik a szenzuális hatásra törekvő nyelvi megformálás is. A költőnek meg kell lepnie, csodálkozásba kell ejtenie olvasóját. Az a poéta, aki erre képtelen, mondotta, menjen inkább istállólegénynek. Marino halála után jelent meg a szintén nyolcsoros versszakokban írt, újtestamentumi, szent történetről szóló Betlehemi gyermekgyilkosság (La strage degli innocenti, 1638), amelynek a faladata az volt, hogy az utókor számára megalkossa a sokat támadott költő nemes arcvonásait.