Az önéletírás, a napló megjelenése nyilvánvaló összefüggésben áll az „új érzékenységgel”, Rousseau Vallomásainak fogadtatásával, az olykor hipertrófiás éntudat meggyökerezésével. A korszak írói önéletírásai közül kiemelkedik Chateaubriandtól a Mémoires d’outre-tombe, amelyből egy válogatás most már magyar fordításban is olvasható (Síron túli emlékiratok, 1999). Keletkezésének hosszú és bonyolult története (1803–1841) magán viseli a pályafutás fordulatainak minden nyomát. Eredetileg nem személyes vallomásnak indult, kizárólag a politikáról és Chateaubriand utazásairól szólt volna. A Síron túli emlékiratok a múltidézés, az őszinteség és a szerepjátszás erőterében keletkezett, írója benne a saját emlékművét állította föl nem éppen előnytelen megvilágításban, közvetlenül a Napóleoné mellett. Miközben látjuk őt forgolódni, méghozzá jelentős személyiségek társaságában, a világban, a világ mintha körülötte kezdene el forogni. Ott a legjobb, ahol megfeledkezik a Szerepről és önmagát adja. Proust is olvasója volt, őt azonban nem az emlékmű érdekelte az Emlékiratokban, hanem az ilyen részletek: „Elmélkedéseimből egy nyírfa hegyén kuporgó rigó csicsergése riasztott föl. Ebben a pillanatban a varázslatos hang újra felidézte előttem az apai házat; elfelejtettem a katasztrófákat, melyeknek nemrégiben tanúja voltam, és hirtelen visszakerültem a múltba, ismét magam előtt láttam a tájat, ahol annyiszor hallottam a rigó füttyét” stb.