Aiszkhülosz működésével egy időben tanított a dél-itáliai Eleában Parmenidész. Szerinte csak az igaz, amiben nincs ellentmondás. Ő és tanítványai azonban azt is kimutatták, hogy a tapasztalásból leszűrt leghétköznapibb fogalmainkban, mint a mozgás, a keletkezés és elmúlás, az osztás stb. ellentmondás rejlik, tehát ezek nem valóságosan létezők (onta), hanem csak vélekedésünk (látszat) szerinti dolgok (dokúnta), s valóságosan igaz csak az lehet, amit a gondolkodás ellentmondásmentesnek bizonyít. Tapasztalati és gondolkodási igazság e szétválasztása és az előbbinek vaskövetkezetességgel való elvetése a megismerés lehetőségének alapvető kérdését vetette fel, s nagy változásokat indított el mind a filozófiai, mind a közgondolkodásban. A filozófiai gondolkodást addig a keletkezés, az arkhé egysége és a belőle keletkezett világ sokfélesége foglalkoztatta. Az eleata gondolkodás azonban éppen ez utóbbi igazságát vonta kétségbe. Voltak, akik valahogyan egyeztetni próbáltak (Empedoklész, Anaxagorasz), és voltak, akik gyökeres következtetéseket vontak le, kétféleképpen. Leukipposz úgy, hogy feltette kiterjedéssel bíró, de mégis oszthatatlan (szétvághatatlan: atomosz) testecskék létezését, elfogadva ezzel, hogy van oszthatatlan létező, de tagadva az eleata tételt, hogy sokság nincs, a létező egy. Sokkal gyökeresebb következtetést vont le a századközéptől kezdve a szofisztika, mely elfogadta azt, hogy mindenben ellentmondás rejlik, ezért mindenről csak vélekedésünk (doxa) lehet, mindenről kétféleképpen lehet beszélni (Prótagorasz), sőt, hogy a dolgok nem is megismerhetők (Gorgiasz). Ha azonban nincs semmi, ami feltétlenül igaz, úgy ezzel egyfelől a filozófiai gondolkodás számára kérdésessé vált a tudományos megismerés lehetősége, kérdésessé az erkölcs, másfelől ez felerősíthette az archaikus kor közgondolkodásának azt a vonalát, mely az ember korlátozott, esendő voltát hangsúlyozta, s amit a delphoi jósda vallásossága is sugallt. Ezek a gondolatok Athénban is ismeretesek voltak. Parmenidész és tanítványa, Zénón Kr. e. 450 körül járt Athénban, nagy feltűnést keltve, a negyvenes években Prótagorasz, 427-ben Gorgiasz, de akkor már e két utóbbi mögött hosszabb, Gorgiasz mögött különösen hosszú tevékenység állt. E szellemi hatások légkörében alkotott Szophoklész.