A komédia világa megint az elfogadott, a társadalmilag szentesített értékrend dionüszoszi felfüggesztése, az egymásnak alárendelt értékek egymás mellé rendelése és így mindkettő viszonylagossá tétele a nevetés jegyében, a nyelv síkján éppúgy, mint a cselekményén, és a cselekmény olykor éppen a nyelv kínálta lehetőségek cselekménnyé való fejlesztésében áll. A nyelv síkján jelentkezik a metafora, de bizonyos értelemben ez a cselekmény meghatározójává válik a Lovagokban (Hippész), melyben Démosz hol az öreg, orránál fogva vezethető attikai gazda, hol az athéni nép (amit neve jelent), s a szöveg úgy siklik át az egyikről a másikra, mint ugyanannak a kifejezésnek konkrét jelentéséről az elvontra vagy fordítva. Ez szintén a komikus nyelv hatáslehetősége, de a Madarakban (Ornithesz) ez lesz az egész cselekmény alapja: „A hollók közé kerülj!” – elátkozási formula volt (feküdj temetetlenül, és légy a hollók zsákmánya), Peiszthetairosz és Euelpidész viszont elhatározza, hogy az örök pereskedései miatt elviselhetetlen Athénból elmegy a madarak közé, szó szerint véve a közbeszédben elvonttá és szürkévé lett kifejezést. A komikus nyelvi hatáshoz tartozik az emelkedett tragédiabeli kifejezések alantas összefüggésekben való használata, de ebből nő ki a Béke (Eiréné) nyitójelenete, amikor is Trügaiosz egy ganajtúróbogáron száll fel az égbe, mint Bellerophontész a Pégaszoszon Euripidész néhány évvel korábban bemutatott tragédiájában, ebből a Nők ünnepe (Theszmophoriazuszai) nagy Euripidész-paródiája, ebből a két nagy tragédiaíró, Aiszkhülosz és Euripidész komikus agónja a Békákban (Batrakhoi).