Két mű emelkedik ki a második világháború előtti esztendőkből. A horvát Miroslav Krleža Bankett Blitvában (Banket u Blitvi, 1938–1939) és a cseh Karel Čapek Harc a szalamandrákkal című regénye. Miroslav Krleža (1893–1981), mint a regény címe jelzi, elsősorban a balti államok (Blitva, azaz Litvánia) diktatúramodelljét vizsgálta. Ugyanakkor a regény tulajdon- és földrajzinév-anyaga jól példázza, hogy az író a lengyel, magyar és horvát viszonyok bevonását sem mellőzte a maga diktátorregényének megformálásában. Távoli rokonát a latin-amerikai irodalmakban lelhetjük, kiragadott példaként talán Gabriel García Márquez A pátriárka alkonya című diktátorregényét említve. Čapek az 1930-as esztendőkre időzíti művét, de a regény történetét az első világháborút lezárni szándékozó békeszerződések utáni évektől indítja. A cselekménybe beépíti José Ortega y Gasset A tömegek lázadása című traktátusának téziseit is, majd – meglehetős iróniával – utal Oswald Spengler A Nyugat alkonya (Der Untergang des Abendlandes, 1918) című könyvére. Krleža regénye egy diktatúra szerveződésének anatómiáját adja. Az új állam létrehozására, megszervezésére irányuló, egymással ellentétes szándékok megosztják az egykor közös frontban küzdő erőket, az egyik oldalon a diktátor hívei csoportosulnak, a másikon a magányos értelmiségi áll. Ezáltal új mozzanat ékelődik be a történetbe: az értelmiségi létének, funkciójának és szituáltságának kérdése a szerveződő diktatúrában és általában az értelmiségi lét lehetősége vagy lehetetlensége egy parancsuralmi rendszerben.