A gazdag észak-itáliai, veronai családból született Catullus (kb. Kr. e. 87–54), akárcsak barátja, Calvus (aki menyegzői verseket, epigrammákat és kiseposzt [epülliont] írt), épphogy csak megérte harmincas éveit; Lucretius 43 évesen követett el öngyilkosságot. Zaklatott időszak volt ez ugyanis, amikor a korábbi népiesebb itáliai költői irányok helyett az „új költők” (poetae novi) megpróbálták egyfelől a latin nyelvű irodalmat szintézisbe hozni a görög lírával, másfelől megkísérelték az átfogó, alapvetően görög filozófiai rendszereket is művészi alkotássá formálni. Csaknem valamennyien olyan itáliaiak voltak, akik frissen romanizálódtak, mert az Alpokon inneni észak-itáliai területekről származtak, és a tekintélyt parancsoló hagyományos római nagyság (gravitas) helyett egy könnyedebb költészet némiképp hullámzó, lazább értékrendjét képviselték, úgy találva, hogy a hagyományos ősi római erkölcs valójában csak a közéletet szentesítő konformizmus, amely helyett a magánélet szféráját kell kiteljesíteni. Ezt fejezi ki a magyarra szinte lefordíthatatlan otium szó, amely a szellemi tevékenységnek szentelt, a politikától elvont szabadidő. Ez lehetővé teszi, hogy az ember igazán átadja magát a szerelemnek (amor), így töltve ki tulajdon életét. A Lesbiához írt szerelmi költemények a szerelem érzését az ember átfogó világértelmezésévé emelik. Ez a költészet nemcsak erotikától duzzad, hanem tele van hol finomabb játékossággal, hol harapós gúnnyal is. Így érzékelhetjük, hogy Rómában ekkor milyen rend szabta meg a szerelmi életet, és milyen következményekkel járt akár ezeknek a normáknak a megtartása, akár semmibevétele. Az elhíresült Clodia/Lesbia–Catullus szerelmi regény ezáltal válik valóban tragikomikussá, úgy állítva be a költőt, hogy az a szigorú erkölcsiségű vagy magukat akképp feltüntetni kívánó korok számára mintegy a „nem igazán férfias szerető” benyomását kelti. Erre vet fényt híres verse Lesbia verebéről is, amely szellemesen használja a szerelem vulgáris képi jelrendszerét, azt, amely Boccacciónál is oly kitapinthatóan tovább él. Catullus azonban tudatában van annak, hogy az ő „semmiségei” (nugae), minden obszcenitásuk ellenére, felveszik a versenyt érték szempontjából az első latin nyelvű világtörténettel, a barát, Cornelius Nepos Chronicájával, úgyhogy verskötetének a szűz istennő megadja majd: