Pál József (szerk.)

Világirodalom


2.2.2. A közép-bizánci kor (641–1204) irodalma

Ez a több mint fél évezred a földrajzilag, etnikailag, vallásilag egységes, közigazgatásában, társadalmában immár középkori bizánci állam kialakulása és virágkora, amelyet drámai fordulat zár le 1204-ben, amikor az addig bevehetetlen császárvárost a keresztes hadak elfoglalják. Európa keleti és nyugati fele ebben az időben többnyire elszigetelten külön történeti utat járt be, egymásra egyre inkább idegenként tekintett; ennek kifejeződéseként értelmezhetők a pápaság és a konstantinápolyi patriarchátus közötti konfliktusok, a Phótiosz-féle szkizma, majd az 1054-es nagy egyházszakadás is.

Világirodalom

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2005

ISBN: 978 963 058 596 5

A kötet csaknem ötven nemzet irodalmának összehasonlítására vállalkozik, mindezt egységes folyamban, közérthető fogalmazással, mégis újszerű megközelítésekkel. Az antikvitástól egészen a kortárs-posztmodernig követi az írásokat. A fő fejezeteken belül a különböző nyelvű irodalmak önálló egységet alkotnak, ennek tiszteletben tartásával tárulkozik fel a világirodalom egysége és harmóniája. A könyv eredetisége és egyedülálló értéke abban áll, hogy a kis terjedelem ellenére számos, szakterületét kiválóan ismerő specialista jól összehangolt együttműködésével jött létre. A szerzők - közöttük akadémikusok és nagy egyetemeink irodalomprofesszorai - újszerű módon, változatos megközelítésben tárják az olvasó elé a világirodalom történeti folyamatát, azon belül pedig elsősorban a műalkotásokat. A kötet nemcsak a középiskolai tanulmányok lezárásához, hanem a felsőfokú képzés első éveiben is megkerülhetetlen mű. A Világirodalom népszerűségét mutatja, hogy már a második kiadása is megjelent.

Hivatkozás: https://mersz.hu/pal-vilagirodalom//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave