A 11. század második felének keresztes légkörében az elvágyakozás nemcsak politikai cselekvéssé szerveződött, hanem létrehozta a francia irodalom új műfaját, az epikus költészetet, a chanson de geste-et, a történeti éneket. A hitvalló szüzek vértanúságának a költészete alakította ki azt az eszmeiséget, s dolgozta ki azokat a poétikai eszközöket, amelyek az új műfajnak, a nemzeti epika létrejöttének a lehetőségét biztosították. A tematikai egyensúlyozás, az érzelmi nyerseség és őszinteség, amely a véres események leírásában mutatkozik meg, az égi segítség, a különféle csodák bemutatása megteremtették a feltételeit annak, hogy minden különösebb epikai hagyomány nélkül is kialakuljon és hódító útjára induljon a lovagi irodalom. A bibliai királyok és antik cézárok történetének igézetében emberfelettivé magasodó új hősök háttérbe szorították az ókori pogány isteneket és héroszokat, s lerövidítették az égi messzeségben lakozó keresztény Istenhez vezető utat. A szentföldi háborúk során a magasságból ítélkező Krisztus helyére a valaha földön emberként élt megváltó közeli jelenléte került. Szociológiai szempontból a verses eposz a feudalizmus központi problémáját, vagyis az egyház, a királyság és a főurak egymás közötti harcát ábrázolta, több ezer soros, asszonáncos, majd később rímes énekekben.