Pál József (szerk.)

Világirodalom


Az esszé születése (Montaigne)

Michel Eyquem (1533–1592) Bordeaux (Périgord) közelében, a dombon álló montaigne-i kastélyban született. Apja, Pierre Eyquem sikeres kereskedő volt, aki 1519-ben nemesi rangot kapott, és 1554-ben Bordeaux polgármestere lett. Michel volt az, aki családjában elsőként magára öltötte a nemesi rangra utaló de Montaigne nevet a környéken általánosan használt eredeti helyett. Kollégiumi tanulmányai nem voltak igazán sikeresek, későbbi visszaemlékezése szerint ott inkább csak felejtett. Fő művének oktatási és nevelési kérdésekről szóló részében azt az akkor teljesen új módszert tartotta a legjobbnak, amely szerint az édesapja taníttatta őt. Az oktatásban alkalmazott kényszer helyett apja azt javasolta, hogy a fiú „ízlelgesse a tudományokat”, játékosan tanulja meg őket. Nem erőszakkal, hanem a megismerés természetes vágyának a felélesztésével akarta kialakítani a tanulás kötelességének az érzését. A gyermek lelkét „édességgel, szabadsággal, szigor és kényszerítés nélkül” akarta felemelni. A humanista műveltség elengedhetetlen részét jelentő latint például úgy taníttatta, hogy a kastélyban mindenkinek, még a szolgáknak is, latinul kellett beszélniük, ha Michel is jelen volt (Esszék, első könyv, 26. fejezet).

Világirodalom

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2005

ISBN: 978 963 058 596 5

A kötet csaknem ötven nemzet irodalmának összehasonlítására vállalkozik, mindezt egységes folyamban, közérthető fogalmazással, mégis újszerű megközelítésekkel. Az antikvitástól egészen a kortárs-posztmodernig követi az írásokat. A fő fejezeteken belül a különböző nyelvű irodalmak önálló egységet alkotnak, ennek tiszteletben tartásával tárulkozik fel a világirodalom egysége és harmóniája. A könyv eredetisége és egyedülálló értéke abban áll, hogy a kis terjedelem ellenére számos, szakterületét kiválóan ismerő specialista jól összehangolt együttműködésével jött létre. A szerzők - közöttük akadémikusok és nagy egyetemeink irodalomprofesszorai - újszerű módon, változatos megközelítésben tárják az olvasó elé a világirodalom történeti folyamatát, azon belül pedig elsősorban a műalkotásokat. A kötet nemcsak a középiskolai tanulmányok lezárásához, hanem a felsőfokú képzés első éveiben is megkerülhetetlen mű. A Világirodalom népszerűségét mutatja, hogy már a második kiadása is megjelent.

Hivatkozás: https://mersz.hu/pal-vilagirodalom//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave