Pál József (szerk.)

Világirodalom


A polgári színmű [H. G.]

Míg a pietista gyökerekkel rendelkező Klopstock a líra megújítója, addig Gotthold Ephraim Lessing (1729–1781) mint a felvilágosult racionalizmus képviselője a német polgári színmű megalkotója. A szászországi Kamenzben született lelkészcsaládban. A meisseni hercegi iskola elvégzése után Lipcsében hallgat teológiát, de a színház jobban érdekli. 1749-ben Poroszország fővárosába, Berlinbe megy, hogy szabad foglalkozású íróként boldoguljon II. (Nagy) Frigyes városában. Itt barátkozik össze többek között Moses Mendelssohnnal (a zeneszerző Bartholdy Mendelssohn nagyapjával), a német felvilágosodás egyik jelentős filozófusával, aki a zsidók és nem zsidók közötti viszonyon igyekezett javítani. 1760-ban Boroszlóban Tauentzien generális titkára. Itt írja meg Minna von Barnhelm (1767) című vígjátékát és a Laokoón című elméleti munkáját. 1767 és 1769 között a hamburgi színház dramaturgja, ahonnan aztán csalódva menekül, és a híres wolfenbütteli hercegi könyvtár könyvtárosaként dolgozik. Itt születik két utolsó, nagy drámai alkotása, az Emilia Galotti (1772) című polgári szomorújáték és a Bölcs Náthán című drámai költemény.

Világirodalom

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2005

ISBN: 978 963 058 596 5

A kötet csaknem ötven nemzet irodalmának összehasonlítására vállalkozik, mindezt egységes folyamban, közérthető fogalmazással, mégis újszerű megközelítésekkel. Az antikvitástól egészen a kortárs-posztmodernig követi az írásokat. A fő fejezeteken belül a különböző nyelvű irodalmak önálló egységet alkotnak, ennek tiszteletben tartásával tárulkozik fel a világirodalom egysége és harmóniája. A könyv eredetisége és egyedülálló értéke abban áll, hogy a kis terjedelem ellenére számos, szakterületét kiválóan ismerő specialista jól összehangolt együttműködésével jött létre. A szerzők - közöttük akadémikusok és nagy egyetemeink irodalomprofesszorai - újszerű módon, változatos megközelítésben tárják az olvasó elé a világirodalom történeti folyamatát, azon belül pedig elsősorban a műalkotásokat. A kötet nemcsak a középiskolai tanulmányok lezárásához, hanem a felsőfokú képzés első éveiben is megkerülhetetlen mű. A Világirodalom népszerűségét mutatja, hogy már a második kiadása is megjelent.

Hivatkozás: https://mersz.hu/pal-vilagirodalom//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave