Pál József (szerk.)

Világirodalom


Az angol romantika [P. Á.]

A brit romantika utólagos konstrukció: azok, akiknek neve fémjelzi a jelenséget, nem érezték, hogy közös platformot képviselnek. Mindannyian hangsúlyozták az érzelmek fontosságát, s osztották a véleményt, miszerint a képzelet által keltett érzelmi intenzitás vezet az igazról való sejtelmeinkhez, melyek azonban csak sejtelmek, ugyanis minden tudás személyes jellegű, relatív, felülbírálandó, csakis állandó megközelítésben lehet beszélni róla. A nézőpont személyessége megeleveníti a dolgokat, s ez vagy az én felszámolásához (Shelley, Keats) vagy éppen hogy a személyiség diadalmas érvényesítéséhez (Byron) vezet. A korszak irodalma – utólagos rekonstrukcióban – azt mutatja, hogy a költői képzelet hagyományosan férfielvű fogalma androgün irányba tolódik el, legnyilvánvalóbban azokban az írásokban, melyek a feminin nézőpont érvényesítésével a férfi kreativitásfogalmat bírálják (pl. Mary Shelley Frankensteinja), vagy a természetben és a lélekben a férfi és női princípium dialektikus egymásrautaltságát sugallják (mint Emily Brontë Üvöltő szelek című regénye).

Világirodalom

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2005

ISBN: 978 963 058 596 5

A kötet csaknem ötven nemzet irodalmának összehasonlítására vállalkozik, mindezt egységes folyamban, közérthető fogalmazással, mégis újszerű megközelítésekkel. Az antikvitástól egészen a kortárs-posztmodernig követi az írásokat. A fő fejezeteken belül a különböző nyelvű irodalmak önálló egységet alkotnak, ennek tiszteletben tartásával tárulkozik fel a világirodalom egysége és harmóniája. A könyv eredetisége és egyedülálló értéke abban áll, hogy a kis terjedelem ellenére számos, szakterületét kiválóan ismerő specialista jól összehangolt együttműködésével jött létre. A szerzők - közöttük akadémikusok és nagy egyetemeink irodalomprofesszorai - újszerű módon, változatos megközelítésben tárják az olvasó elé a világirodalom történeti folyamatát, azon belül pedig elsősorban a műalkotásokat. A kötet nemcsak a középiskolai tanulmányok lezárásához, hanem a felsőfokú képzés első éveiben is megkerülhetetlen mű. A Világirodalom népszerűségét mutatja, hogy már a második kiadása is megjelent.

Hivatkozás: https://mersz.hu/pal-vilagirodalom//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave