Cicero (Kr. e. 106–43) Közép-Itália belső, latinlakta területéről, Arpinumból, a nagy hadvezér, az ugyancsak Romulus örökére pályázó Marius szülővárosából származott jómódú lovagrendi családból, s így Rómában politikailag ismeretlen embernek számított. Kr. e. 80-tól látott el ügyvédi teendőket. Quaestornak megválasztva a szicíliai Lilybaeumban (ma: Marsala) működött, megvédve a helyi lakosságot a szokásos helytartói zaklatásoktól. Emiatt őt kérték fel később a zsarolásairól hírhedtté vált Verres elleni perben a vád képviseletére. 63-ban consulként felszámolta a feltehetőleg politikai és gazdasági reformokra készülő előkelő, ám eladósodott patrícius, Catilina összeesküvését. A siker eléréséhez azzal a propagandisztikus fogással is élt, hogy a végzetesnek nyilvánított 63-as évben igyekezett úgy beállítani magát, mint aki Romulus módjára újraalapította a várost, minden addiginál szerencsésebbé téve. Ahogy a hagyomány szerint egykor Romulus végzett a város épülő falait becsmérlő Remusszal, úgy vállalta ő magára az összeesküvés római vezetőinek törvényellenes kivégzését. Cicero úgy tüntette fel, hogy míg Pompeius Nagy Sándor módjára a külső ellenségtől védi meg a Római Birodalmat, ő maga belsőleg szilárdítja meg azt mint a lakott világ urát. Ehhez – megítélése szerint – megvalósította a hagyományos városállami kiváltságos rendek, a szenátori és a lovagrend összefogását, amelyet ő még szélesebb alapra is helyezett, megteremtve minden tisztességes római polgár és alattvaló egyetértését, akiket maga optimatesnek (a legjobbak) is minősített. Ezek persze nem alkottak pártot, mert ilyen szervezet az ókori Rómában nem volt, hanem egyfajta politikai módszert képviseltek: főként a szenátusra támaszkodva szerették volna fenntartani a hagyományos rendet.