Blahó András, Prandler Árpád (szerk.)

Nemzetközi szervezetek és intézmények


Az ET kapcsolata az Európai Unióval

A két szervezet viszonyában kettős tendencia figyelhető meg: a közeledés és a távolodás mintha egyszerre volna jelen. A közeledés egyik alapvető oka az ET jelentős bővülése és az, hogy jelentősen hozzájárult a kelet-európai államok demokratikus átalakulásához. Az EU felismerte az ET szerepét a közép- és kelet-európai országok demokratizálási folyamatában, és kifejezte készségét ezen tapasztalatok felhasználására. Az EU számára az ET alapvetően olyan nemzetközi szervezetként jelenik meg, mely képes a kelet-európai államok felé hatékonyan közvetíteni a nyugati demokráciák alapértékeit. Az EU és az ET hatékonyan működik együtt a közép- és kelet-európai országok megsegítésére kialakított együttműködési programokban. Megvizsgálták annak lehetőségét is, hogy milyen módon lehet az ET tapasztalatait hasznosítani az EU-hoz csatlakozni kívánó országok vonatkozásában kialakított EU-stratégiák megvalósítására. A PKGY 1347 (1997) sz. ajánlása konkrétan megfogalmazza azt, hogy az egyes tagjelölt államok ET-beli szereplése, nevezetesen a demokrácia, az emberi jogok védelme és a jogállamiság területén vállalt kötelezettségek teljesítésének mértéke egyben az EU-tagság politikai kritériuma teljesítését is jelzi. Azonban éppen az ET keleti bővítése az oka az ET és az EU távolodásának is, hiszen a demokratikus fejlettség egyre alacsonyabb szintjén álló államok kerültek be az ET-be. Míg eleinte úgy tűnt, az ET-hez való csatlakozás mintegy előszobája az EU-hoz való csatlakozásnak, később számos olyan ország nyert felvételt az ET-be, politikai okokból, melyeknél az ET-tagság kritériumainak teljesítését a tagság elnyerése után is vitatták.

Nemzetközi szervezetek és intézmények

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 782 1

A könyv negyedik kiadásának az a célja, hogy globalizált világunk főszereplőinek, a nemzetközi szervezeteknek hű tükörképét adja. Szándékunk az volt, hogy e kötet nemcsak tankönyv, hanem kézikönyv is legyen. Ezért a szerzők átfogó módon, megfelelően dokumentálva, de a gyakorlati szempontokat is figyelembe véve mutatják be a nemzetközi szervezetek egyre növekvő szerepét a nemzetközi kapcsolatok rendszerében. Különös figyelmet szentelnek az Egyesült Nemzetek Szervezetének, az ENSZ szakosított intézményeinek, az Európai Uniónak, de részletes elemzést adnak más regionális, illetve fórum jellegű nemzetközi intézményekről is. Az elemzések figyelembe vették a nemzetközi politikában történt lényeges eseményeket is.

A világra való kitekintés mellett a közvetlen és közvetett, valamint sajátos nemzeti érdekeinkre való tekintettel, a könyv részletesen foglalkozik a hazánk szempontjából kiemelkedően fontos nemzetközi szervezetekkel: a már említett ENSZ és Európai Unió mellett az Észak-atlanti Szövetség Szervezetével, az Európa Tanáccsal, az EBESZ-szel, de a szűkebb földrajzi régiónkban kialakult együttműködési fórumokkal is. Reméljük, hogy a könyv kedvező fogadtatásra talál a „címzettek”, így az egyetemi és főiskolai hallgatók, az egyetemi oktatók, a nemzetközi kapcsolatokban és a külgazdaságban tevékenykedő szakemberek, diplomaták, valamint a média képviselői körében is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/blaho-prandler-nemzetkozi-szervezetek-es-intezmenyek//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave